Press Release - School visit in Hungary

Milyen szerepet tölthet be a kultúra Európa jövőjében?
Dél-dunántúli, pécsi diákok arra készülnek, hogy elmondják a véleményüket Brüsszelben

Február 2-án 9 és 13 óra között a Dél-Dunántúlon fekvő Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium fogadja dr. KÁLLAY Piroskát, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagját, hogy közösen felkészüljenek a „Your Europe, Your Say” (YEYS) elnevezésű ifjúsági közgyűlésre, melyet 2018. március 15–16-án rendeznek meg Brüsszelben.

Európa minden részéről – 28 tagállamból és öt tagjelölt országból – harminchárom iskola diákjai érkeznek Brüsszelbe, hogy elmondják az európai intézményeknek, hogy véleményük szerint milyen szerep jut a kultúrának Európa jövőjében. Közös ötletbörzét tartanak majd, vitáznak, illetve szavaznak három olyan javaslatról, amelyet uniós intézmények beemelnek majd politikai munkájukba.

Dr. KÁLLAY Piroska a márciusi találkozó előtt segíti majd a diákokat abban, hogy válaszokat találjanak néhány fontos, az európai kultúra jövőjével kapcsolatosan felmerülő kérdésre:

  • Mi az európai kultúra: csupán a nemzeti hagyományok összessége, vagy léteznek olyan közös értékek, amelyek mindannyiunkat európaivá tesznek?
  • Milyen szerepet tölt be a kultúra, illetve a kulturális cserekapcsolatok a diákok életében?
  • Mit tehet az Európai Unió a kultúra (mozi, zene, tánc, irodalom, színház stb.) előmozdítása és a kulturális örökségi helyszínek hatékonyabb védelme érdekében?
  • Milyen szerepet játszhat a kultúra az európai régiók és városok gazdasági újjászületésében?
  • Milyen új lehetőségeket tud ez a fellendülés kínálni a fiatalok számára a munkahelyteremtés terén?

A „Your Europe, Your Say!” (YEYS – A Te Európád, a Te szavad!) elnevezésű programot a civil társadalom európai szintű képviselőjének számító Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) szervezi. A YEYS egyébként az EGSZB kiemelt ifjúsági rendezvénye. Ezzel a kezdeményezéssel az EGSZB arra törekszik, hogy a fiatalabb nemzedék nézetei, tapasztalatai és ötletei is figyelmet kapjanak az uniós döntéshozatalban.

Dr. KÁLLAY Piroska 2015 óta az EGSZB tagja, és aktívan közreműködik a Munkavállalók csoportjában.

További részletek a 2018-as YEYS programmal kapcsolatban a rendezvény hivatalos oldalán, illetve a tavalyi videóban találhatók.

Work organisation

Downloads

Press Release - School visit in Hungary