Az élelmezés fenntarthatósága

This page is also available in:

Az élelmiszer életünk központi eleme, és az európai kultúra szerves részét képezi. Az, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk, azt miként állítjuk elő és mennyit pazarolunk el belőle, kiemelkedő hatással van az emberi egészségre, a természeti erőforrásokra és a társadalom egészére.

  • Az emberek – és főként a gyermekek – egyre nagyobb mértékben szenvednek a túlsúlytól és elhízástól, amit az egészségtelen étrend okoz.
  • A mezőgazdasági termelők és munkások nem kapnak tisztességes árat termékeikért.
  • Az élelmiszerláncban az élelmiszer egyharmada veszteséggé vagy hulladékká válik.
  • Mindennek árát a környezet fizeti meg: az élelmiszer-termelés és -fogyasztás drámai hatással van többek között az éghajlatváltozásra, a biológiai sokféleség csökkenésére, a levegő- és vízszennyezésre és a talajromlásra.

A Covid19-válság ráébresztette a világot arra, hogy változásokra van szükség. Egyértelművé tette, hogy az élelmiszer eljutása „a termelőtől a fogyasztóig” nem magától értetődő, és azt is megmutatta, hogy a teljes élelmiszerrendszert meghatározza a szereplők és a tevékenységek összefonódása. Minden eddiginél nagyobb szükség van méltányos, erőforrás-hatékony, inkluzív és fenntartható ellátási láncokra a mezőgazdasági és az élelmiszeripari ágazat egészében ahhoz, hogy a polgárok, a mezőgazdasági termelők, a munkavállalók és a vállalkozások egyenlő mértékben részesüljenek az előnyökből.

Az EGSZB évek óta úttörő szerepet játszik egy fenntartható és átfogó élelmezéspolitika szorgalmazásában. Egy ilyen integrált és rendszerszintű megközelítés elengedhetetlen ahhoz, hogy kezeljük az élelmiszerrendszereket érintő sokféle, egymással összefonódó kihívásokat, hogy megvalósítsuk a gazdasági, környezeti és társadalmi-kulturális fenntarthatóságot, garantáljuk az egyes szakpolitikai területek (például a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás, a kereskedelem, a gazdaság és a technológia) közötti integrációt és koherenciát, valamint előmozdítsuk az egyes kormányzati szintek közötti együttműködést.

  • Elfogadott vélemények on 14/07/2011
    Hivatkozás
    NAT/497-EESC-2011-1178
    Civil Society Organisations - GR III
    Finland
    Plenary session number
    473
    -
    The EESC is strongly of the view that agriculture is an extremely important sector for the economic, social and regional development of the partnership countries. Meeting the objectives set will require favourable agricultural development. Investing in agriculture and developing the sector are also key conditions for reducing poverty in rural areas.
    EESC Opinion: The Eastern Partnership and the eastern dimension of EU policies, with emphasis on agriculture
  • Elfogadott vélemények on 05/05/2011
    Hivatkozás
    NAT/506-EESC-2011-813
    Civil Society Organisations - GR III
    United Kingdom
    Plenary session number
    471
    -
    EESC Opinion: Organic production and labelling
  • Elfogadott vélemények on 05/05/2011
    Hivatkozás
    NAT/503-EESC-2011-810
    Civil Society Organisations - GR III
    Bulgaria
    Plenary session number
    471
    -
    EESC Opinion: Contractual relations in the milk and milk products sector
  • Elfogadott vélemények on 05/05/2011
    Hivatkozás
    NAT/504-EESC-2011-01-01-811
    Employers - GR I
    Spain
    Plenary session number
    471
    -
    EESC Opinion: Agricultural product quality schemes
  • Elfogadott vélemények on 20/01/2011
    Hivatkozás
    NAT/483-EESC-2011-68
    Civil Society Organisations - GR III
    Spain
    Plenary session number
    468
    -
    EESC Opinion: Fruit Juices
  • Elfogadott vélemények on 09/12/2010
    Hivatkozás
    NAT/468-EESC-2010-1622
    Civil Society Organisations - GR III
    Austria
    Plenary session number
    467
    -
    EESC Opinion: Security of supply in agriculture and the food sector in the EU
  • Elfogadott vélemények on 28/04/2010
    Hivatkozás
    NAT/455-EESC-2010-648
    Employers - GR I
    Spain
    Civil Society Organisations - GR III
    Spain
    Plenary session number
    462
    -
    Strengthening the European agri-food model
  • During its section meeting of 22 November 2023, the NAT section held a debate on food speculation as a follow up of its opinion on "Food price crisis: the role of speculation and concrete proposals for action in the aftermath of the Ukraine war".

  • Fair prices for both farmers and consumers and truthful and transparent information are essential if the primary sector and consumers are to play their key role in guaranteeing strategic autonomy in European food production. This sovereignty must be in line with the European Green Deal's Farm to Fork strategy, which requires an adjustment of current food policies.

  • Speech by President Séamus Boland on EU food sovereignty

    Inaugural speech by Séamus Boland, President of the Civil Society Organisations' Group of the European Economic and Social Committee (EESC)

    Conference on 'EU food sovereignty: the role of agriculture, fisheries and consumers', Santiago de Compostela, Spain, 26 September 2023