Az élelmezés fenntarthatósága

This page is also available in:

Az élelmiszer életünk központi eleme, és az európai kultúra szerves részét képezi. Az, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk, azt miként állítjuk elő és mennyit pazarolunk el belőle, kiemelkedő hatással van az emberi egészségre, a természeti erőforrásokra és a társadalom egészére.

  • Az emberek – és főként a gyermekek – egyre nagyobb mértékben szenvednek a túlsúlytól és elhízástól, amit az egészségtelen étrend okoz.
  • A mezőgazdasági termelők és munkások nem kapnak tisztességes árat termékeikért.
  • Az élelmiszerláncban az élelmiszer egyharmada veszteséggé vagy hulladékká válik.
  • Mindennek árát a környezet fizeti meg: az élelmiszer-termelés és -fogyasztás drámai hatással van többek között az éghajlatváltozásra, a biológiai sokféleség csökkenésére, a levegő- és vízszennyezésre és a talajromlásra.

A Covid19-válság ráébresztette a világot arra, hogy változásokra van szükség. Egyértelművé tette, hogy az élelmiszer eljutása „a termelőtől a fogyasztóig” nem magától értetődő, és azt is megmutatta, hogy a teljes élelmiszerrendszert meghatározza a szereplők és a tevékenységek összefonódása. Minden eddiginél nagyobb szükség van méltányos, erőforrás-hatékony, inkluzív és fenntartható ellátási láncokra a mezőgazdasági és az élelmiszeripari ágazat egészében ahhoz, hogy a polgárok, a mezőgazdasági termelők, a munkavállalók és a vállalkozások egyenlő mértékben részesüljenek az előnyökből.

Az EGSZB évek óta úttörő szerepet játszik egy fenntartható és átfogó élelmezéspolitika szorgalmazásában. Egy ilyen integrált és rendszerszintű megközelítés elengedhetetlen ahhoz, hogy kezeljük az élelmiszerrendszereket érintő sokféle, egymással összefonódó kihívásokat, hogy megvalósítsuk a gazdasági, környezeti és társadalmi-kulturális fenntarthatóságot, garantáljuk az egyes szakpolitikai területek (például a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az egészségügy, az oktatás, a kereskedelem, a gazdaság és a technológia) közötti integrációt és koherenciát, valamint előmozdítsuk az egyes kormányzati szintek közötti együttműködést.

  • Folyamatban lévő munkák (updated on 26/03/2024) - Bureau decision date: 12/12/2023
    Hivatkozás
    NAT/924-EESC
    Civil Society Organisations - GR III
    Bulgaria
    Plenary session number
    589
    -
  • Elfogadott vélemények on 17/01/2024 - Bureau decision date: 13/07/2023
    Hivatkozás
    NAT/913-EESC-2023
    Civil Society Organisations - GR III
    Bulgaria
    Plenary session number
    584
    -

    EESC exploratory opinion NAT/913 - Towards the Common Agricultural Policy (CAP) post-2027: for an agricultural sector that meets economic, social and environmental needs

    EESC opinion: Promoting autonomous and sustainable food production: strategies for the Common Agricultural Policy post-2027
  • Elfogadott vélemények on 25/10/2023 - Bureau decision date: 25/04/2023
    Hivatkozás
    NAT/908-EESC-2023
    Civil Society Organisations - GR III
    France
    Plenary session number
    582
    -

    EESC opinion NAT/908 - Plants produced by new genomic techniques.

    EESC opinion: Plants produced by new genomic techniques
  • Elfogadott vélemények on 21/09/2023 - Bureau decision date: 25/10/2022
    Hivatkozás
    NAT/884-EESC-2023
    Civil Society Organisations - GR III
    Estonia
    Plenary session number
    581
    -

    EESC opinion on Revision of EU marketing standards for agricultural products.

    EESC opinion: Revision of EU marketing standards for agricultural products
  • Elfogadott vélemények on 13/07/2023 - Bureau decision date: 25/01/2023
    Hivatkozás
    NAT/891-EESC-2023
    Employers - GR I
    Spain
    Civil Society Organisations - GR III
    Ireland
    Plenary session number
    580
    -
    EESC opinion: Sustainable water management and climate emergency: circular and other solutions for the EU agri-food system in a future "Blue Deal"
  • Elfogadott vélemények on 13/07/2023 - Bureau decision date: 13/12/2022
    Hivatkozás
    NAT/890-EESC-2023-01-01
    Employers - GR I
    Spain
    Workers - GR II
    Spain
    Plenary session number
    580
    -

    This exploratory opinion will be an opportunity to follow up on the EESC work on sustainable food systems, address the causes of obesity as the social determinant of health and provide recommendations for promoting healthier and sustainable diets, healthy lifestyle habits and protection of vulnerable children to feed into the work of the Spanish presidency.

    EESC opinion: Measures to reduce child obesity
  • Elfogadott vélemények on 12/07/2023 - Bureau decision date: 19/10/2021
    Hivatkozás
    NAT/849-EESC-2023
    Civil Society Organisations - GR III
    Spain
    Plenary session number
    580
    -

    EESC opinion: Action plan to conserve fisheries resources and protect marine ecosystems

    EESC opinion: Action plan to conserve fisheries resources and protect marine ecosystems
  • Elfogadott vélemények on 14/06/2023 - Bureau decision date: 25/01/2023
    Hivatkozás
    NAT/892-EESC-2023
    Workers - GR II
    Hungary
    Plenary session number
    579
    -
    EESC opinion: Towards a European Food Policy Council as a new governance model in the future EU Framework on Sustainable Food Systems
  • Elfogadott vélemények on 22/03/2023 - Bureau decision date: 25/10/2022
    Hivatkozás
    NAT/888-EESC-2022-01-01
    Employers - GR I
    France
    Plenary session number
    577
    -
    EESC opinion: EU strategy on fertilisers
  • Elfogadott vélemények on 14/12/2022 - Bureau decision date: 14/07/2022
    Hivatkozás
    NAT/873-EESC-2022
    Workers - GR II
    Germany
    Plenary session number
    574
    -

    Considering the extent of the food security crisis and the urgency to address the issue of excessive commodity speculation, the aim of this own-initiative opinion is to analyse the current situation in more detail; gather experts' views on the impacts of commodity speculation on food price increases and food security worldwide; and provide civil society's recommendations on policy measures that are needed to address excessive price speculation and increase market transparency.

    EESC opinion: Food price crisis: the role of speculation and concrete proposals for action in the aftermath of the Ukraine war