EU–Közép-Amerika belső tanácsadó csoport

Az EU és a közép-amerikai régió közötti kereskedelmi kapcsolatokat egy 2012 júniusában aláírt társulási megállapodás határozza meg. Ez a megállapodás többek között kiterjed a politikai párbeszédre és együttműködésre. Az érintett közép-amerikai országok: Panama, Guatemala, Costa Rica, El Salvador, Honduras és Nicaragua.

Az EU–Közép-Amerika társulási megállapodás kereskedelmi pillére 2013-ban lépett hatályba, és „Kereskedelem és fenntartható fejlődés” cím alatt tartalmazza a felek kötelezettségvállalását a kereskedelmi kapcsolataik és a fenntartható fejlődés támogatásának általános célja szempontjából fontos munkaügyi és környezettel kapcsolatos ügyekre vonatkozóan. E kötelezettségvállalások többek között magukban foglalják a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) alapvető egyezményeinek, valamint a többoldalú környezetvédelmi megállapodásoknak – például a Biológiai Sokféleség Egyezménynek, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének, valamint a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezménynek (CITES) – a végrehajtását.

Az EU és a közép-amerikai országok továbbá kötelezettséget vállaltak a magas szintű környezetvédelem és munkavédelem hazai jogszabályokban történő biztosítására, továbbá a törvények és szakpolitikák javítására e területeken, valamint arra, hogy ezeken az előírásokon nem lazítanak a kereskedelem ösztönzése vagy beruházások vonzása céljából. Ezenkívül kifejezték azt a szándékukat, hogy együttműködnek a kereskedelemhez, illetve a munkaügyhöz, a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez kapcsolódó területeken. Ez magában foglalja a kereskedelmi eljárások egyszerűsítését és a beruházások megkönnyítését a környezetvédelmi technológiák és szolgáltatások vonatkozásában, a megújuló energia és az energiahatékony termékek támogatását és a vállalati társadalmi felelősségvállalás, valamint az etikus, illetve tisztességes kereskedelmi rendszerek alá tartozó termékek kereskedelmének előmozdítását. Az együttműködés magában foglalhatja az erdei erőforrások fenntartható kezelésének kereskedelemmel kapcsolatos szempontjait, a fenntartható halászat előmozdítását és egyéb fontos területeket is.

A felek továbbá kötelezettséget vállaltak a megállapodás hatásának nyomon követésére.

Uniós belső tanácsadó csoport

Az EU–Közép-Amerika társulási megállapodás „Kereskedelem és fenntartható fejlődés” címe előirányozza, hogy minden fél hozzon létre egy kereskedelemmel és fenntartható fejlődéssel (környezetvédelemmel és munkaüggyel) foglalkozó új tanácsadó csoportot – vagy konzultáljon egy meglévővel –, amelynek feladata vélemények kinyilvánítása és ajánlások megfogalmazása a fenntartható fejlődés kereskedelemmel kapcsolatos szempontjaira vonatkozóan, valamint tanácsadás a felek számára a tekintetben, hogy miként lehet jobban elérni a fenti cím alá tartozó célkitűzéseket. A tanácsadó csoportban független, reprezentatív civil társadalmi szervezetek vesznek részt a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi szereplők kiegyensúlyozott képviseletével, ideértve többek közt a munkáltatók és a munkaadók szervezeteit, a vállalkozói szervezeteket, a nem kormányzati szervezeteket, valamint a helyi önkormányzatokat.

Együttes ülések

Az EU–Közép-Amerika társulási megállapodás előírja, hogy a felek szervezzenek meg és mozdítsanak elő egy biregionális civil társadalmi párbeszédfórumot, melyben a gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi területen működő érdekeltek kiegyensúlyozottan képviseltetik magukat. Ennek célja, hogy keretet biztosítson a felek közötti kapcsolatok kereskedelmet és fenntartható fejlődést érintő szempontjaira vonatkozó nyílt párbeszédhez, valamint hogy lehetővé tegye a vitákat arról, hogy az együttműködés miként segíthet elérni a cím alá tartozó célkitűzéseket. A civil társadalmi párbeszédfórum – ha a felek másként nem állapodnak meg – évente egyszer ül össze. A kormányközi kereskedelmi és fenntartható fejlődési bizottság minden egyes ülésén sor kerül egy értekezletre a civil társadalom képviselőivel a cím végrehajtásának megvitatása céljából.

Ezenkívül az uniós és a közép-amerikai tanácsadó csoportok megállapodtak, hogy évente, a civil társadalmi párbeszédfórumhoz kapcsolódóan együttes üléseket is tartanak. Ezek az együttes ülések megfelelő keretet biztosítanak strukturált, mélyreható megbeszélésekhez a „Kereskedelem és fenntartható fejlődés” cím végrehajtásához kapcsolódó szempontok széles körére vonatkozóan. Lehetővé teszik továbbá információk és a kapcsolódó területeken bevált gyakorlatok cseréjét, valamint a felek és a civil társadalmi párbeszédfórum előtt ismertetendő közös ajánlások kidolgozását.

Downloads

Rules of procedure of the EU Advisory Group created pursuant to Title VIII (Article 294) of the EU-Central America Association Agreement
Decent work and compliance with ILO standards
Business opportunities and challenges...
Corporate social responsibility