Az európai mezőgazdaságnak az agroökológia felé kell vennie az irányt

Az EU-nak a gazdálkodás terén nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a rövid élelmiszerláncokra és az agroökológiára, hogy megóvja mezőgazdaságát, és ellenállóbbá tegye az új kihívásokkal, például az éghajlatváltozással szemben. Az agroökológia az élelmiszer-ellátás biztonságának szavatolásában és élelmiszereink egészségesebbé tételében is szerepet játszik, így növeli ezek értékét. A rövid ellátási láncok segítenek a kisebb mezőgazdasági üzemeknek abban, hogy növeljék jövedelmüket és felélénkítsék a vidéki területeket.

„A rövid ellátási láncokat szolgáló kezdeményezéseknek köszönhetően munkahelyek jöhetnek létre, és – különösen a vidéki területeken – elindulhat a növekedés, ami pedig jólétet generál. Ezért az a feladatunk, hogy az üzemeltetőket képessé tegyük helyi irányítású helyi élelmiszerrendszerek létrehozására. A digitalizáció mind a termelésben és feldolgozásban, mind pedig a beszerzésben és értékesítésben kulcsszerepet játszik és fog játszani a jövőben is”, fejti ki Geneviève Savigny, a „Rövid és alternatív élelmiszerláncok előmozdítása az EU-ban:
az agroökológia szerepe”
című vélemény előadója.

Ahhoz, hogy az agroökológiai projekt szerte Európában sikerrel járjon, az EGSZB egy strukturált, többrétű cselekvési tervet javasol, amelybe a regionális, a nemzeti és az uniós szintet egyaránt bevonják. A meglévő programokkal is azokat az intézkedéseket kellene megcélozni, amelyek az agroökológiát és a rövid ellátási láncokat támogatják.

Az EGSZB évek óta szorgalmazza, és szívesen segítené egy átfogó élelmiszer-politika kialakítását. Ez a politika adhatná a cselekvési terv keretét. (sma)