„Az Európai Bizottság erkölcsi kötelessége, hogy válaszoljon az európai polgári kezdeményezésekre” – jelentette ki Frans Timmermans első alelnök

Christophe Lefevre EGSZB-tag és a polgári kezdeményezéssel foglalkozó ad hoc csoport elnöke április 2-án megnyitotta a 8. alkalommal megrendezésre kerülő európai polgári kezdeményezés napját.

Laura Sullivan, a WeMove.EU alapítója, aki a nyitóbeszédet tartotta a rendezvényen, kifejtette, hogy a digitális aktivizmus nagyobb csoportokat képes mozgósítani. Annak feltárásában is segít, hogy melyek a közös értékeink és közös ügyeink, továbbá hozzájárul a szolidaritás és a szerepvállalás ösztönzéséhez Európa-szerte. „Több a közös bennünk, mint aminek gyakran tudatában vagyunk” – állapította meg.

Frans Timmermans első alelnök ismertette az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó új szabályokat. Beszédében a biztos felvetette az európai polgári kezdeményezés politikai dimenziójának kérdését: „Nincs arra vonatkozó kötelezettség, hogy az európai polgári kezdeményezést benyújtóknak megadjuk, amit szeretnének. Véleményem szerint azonban az Európai Bizottságnak erkölcsi és politikai kötelezettsége, hogy reagáljon, és politikai vitát indítson. A polgárok világos beszédet várnak tőlünk, hogy mit kellene tenni és mit nem lehet.”

A következő Európai Bizottságra az a kihívás vár, hogy felmérje, hogy a digitalizáció és a demokrácia hogyan működhetnek együtt hatékonyan, többek között az általunk ismert demokrácia újragondolása, valamint mai világunkhoz való igazítása révén is.

A 2019-es európai polgári kezdeményezés napja a „digitális hangok” témája köré csoportosult. A digitális generáció tagjai már nem várják meg a választásokat, hogy kifejezhessék preferenciáikat; mindig, minden lehetséges alkalommal hangot adnak aggályaiknak.

„Letagadni azt, ami a digitális világban elhangzik, tudatlanság, sőt butaság volna” – fejtette ki Christophe Lefevre –, „az uniós intézményeknek és kormányoknak azonban jól meg kell gondolniuk, hogy hogyan igazodjanak ehhez a trendhez. Különleges felelősséggel bírnak a pontos információk szolgáltatását, valamint az etikai elvek és a tisztelet megőrzését illetően is.” (sma)