A YEYS tizenéves résztvevői koruk ellenére a felnőttekhez hasonlóan látják az EU-t: a populizmus térnyerése, a demokráciát érintő fenyegetések és az uniós projektet veszélyeztető közelmúltbeli események – például a brexit – ugyanúgy aggodalommal töltik el őket, mint szüleiket. A fiatalok úgy vélik, az EU-nak vissza kell szereznie az állampolgárok bizalmát, amihez jobb kommunikációra van szüksége. A közösségi médiában látják a probléma egyik lehetséges megoldását, hiszen ez fontos eszköze az átláthatóság, a tudatosság és az uniós ügyekben való részvétel elősegítésének.

„Nálunk, Ausztriában nem esik elég szó a közelgő európai választásokról. Én például szinte semmit nem tudtam erről a témáról azelőtt, hogy Brüsszelbe jöttem – nyilatkozta egy osztrák diák, majd hozzátette: „A politikusok olyan nyelvezetet használnak a politikai vitákban, amelyet a fiatalok nem értenek.” Erre a kommunikációs problémára több résztvevő is kitért. Úgy gondolják, hogy elsősorban a közösségi médián keresztül lehetne elérni a fiatal szavazókat: „Szinte semmilyen interakció nincs az EU közösségi oldalai és azok követői között; őszintén szólva ezek az oldalak elég unalmasak!” – árulta el egy német diák.

A beszélgetések során szóba került, hogy a kommunikáció hiánya a populizmus különféle formáinak megerősödéséhez vezethet, valamint veszélyeztetheti a demokráciát és az EU-s értékeket: „Megeshet, hogy akik azt hiszik, nem szükséges tenni a demokráciáért, egy napon arra ébrednek, hogy diktatúrában élnek” – mondta az egyik csoporttag. Sok résztvevő az uniós értékeket tartja a legfontosabb köteléknek a különböző tagállamok fiataljai között: „Bár különböző országokból érkeztünk, mindannyian a közös értékekért küzdünk” – mondta egy fiatal lány, akinek a nézeteit egy másik résztvevő is osztotta: „Az EU arról szól, hogy sokszínűségünk megőrzése mellett egységesek vagyunk, és hogy a béke és a demokrácia megőrzésére törekszünk.”

Ezek a gondolatok tükröződtek a diákok által felvázolt tíz javaslatban is, melyek kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy az EU-nak világos és átlátható kommunikációs politikát kell követnie. A jelen lévő fiatalok úgy gondolják, hogy a megoldás kulcsa szó szerint a kezünkben van, mégpedig mobiltelefon formájában. A közösségi média ugyanis közvetlen kapcsolatot tesz lehetővé a politikusok és a polgárok között. Az egyik fiatal szerint „a politikusok azt hiszik, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, de tévednek. Ha azt akarják, hogy a fiatalok részt vegyenek a politikában, akkor meg kell tanulniuk jól használni a közösségi médiát!” (dgf)