A Your Europe, Your Say rendezvényt először 2010-ben tartották meg. Éppen akkoriban kezdődött a rettenetes pénzügyi válság, akkor még mindegyik uniós intézménynél más volt az elnök, mint ma, a brexit pedig ismeretlen fogalom volt. Akkoriban még nem volt Instagram, éppen csak hogy megjelent a WhatsApp, a Twitternek pedig csupán 100 millió felhasználója volt – a 2019-es 1,5 milliárddal szemben. Sok minden megváltozott azóta, a fiatalok azonban ugyanolyan lelkesek és tettrekészek. Ennek jegyében az EGSZB meghívott három korábbi résztvevőt a YEYS 10. évfordulójára azzal, hogy ők is vegyenek részt a vitákban és beszéljenek tapasztalataikról.

A spanyol Carlos Aceituno egyike volt az első, 2010-es YEYS résztvevőinek. Abban az évben tört ki az egyik izlandi vulkán, ami miatt teljesen leállt a légi közlekedés Európában, így több delegáció nem tudott eljönni Brüsszelbe, a spanyol és portugál tanárok pedig kénytelenek voltak közösen buszt bérelni, hogy azzal menjenek haza. Carlos azonban sok más dolog miatt emlékszik a YEYS-re: „Jó lehetőség volt arra, hogy kicsit jobban megismerjük az uniós intézmények munkáját és személyesen is kapcsolatba kerüljünk magával az uniós projekttel.” A ma 25 éves Carlos tizenéveseket tanít matematikára, de a politika is érdekli: „Szeretnék némi tapasztalatot szerezni a tanítás terén, hogy aztán később részt vehessek olyan oktatási kezdeményezésekben, amelyek fogyatékossággal élőknek segítenek, vagy akár megalapíthassam a saját ezzel foglalkozó tanácsadó cégemet.” Carlos szerint a YEYS-nek egyértelműen szerepe volt abban, hogy ezt a pályát választotta: „Nem mondom, hogy kimondottan a YEYS miatt lettem tanár, hiszen már akkor is tudtam, hogy később majd tanítani szeretnék, de a YEYS mindenképpen segített megérteni, hogy milyen kapcsolat van az oktatás és a politizálás között.”

Hét évvel ezelőtt, 2012-ben Evita Nedzvecka Lettországból érkezett Brüsszelbe a harmadik YEYS-re. Ma Lettország legfiatalabb diplomatájaként az ország oslói nagykövetségén dolgozik. Fényes karrierje egy kicsit a YEYS során szerzett tapasztalatainak is köszönhető: „Biztos vagyok benne, hogy a YEYS-en való részvételemnek is szerepe volt abban, hogy nemzetközi kapcsolatok szakon tanuljak, és hogy végül diplomata lett belőlem. Az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően jobban megértettem, hogy az uniós intézmények hogyan hozzák a döntéseiket, és hogy az emberek hogyan tudnak ebbe beleszólni.” A YEYS-es élményeknek egyébként a magánéletben is pozitív hatásuk volt, hiszen sok résztvevő azóta is kapcsolatban áll egymással a közösségi médián keresztül, és ahogy Evita fogalmaz: „a YEYS abban is segített, hogy tapasztalatokat szerezzek, és nagyobb legyen az önbizalmam, és így rájöjjek, hogy bármit elérhetek, amit szeretnék”.

Az olasz Giovanni Arcari a 2014-es YEYS résztvevője volt, és nagyban egyetért két másik társával: „Mindig is érdekelt a politika, de a politikai pártok nem vonzottak. A YEYS révén megismertem az EGSZB és a civil társadalom szerepét. A magam szintjén mindenhol el fogom mondani, hogy mi is az az EGSZB, mit csinál mint intézmény, és hogy milyen jó dolog részt venni a YEYS-en.” Giovanni most 22 éves és gépészmérnöknek tanul Németországban. Azt is hangsúlyozza, hogy milyen jót tett neki a YEYS az önbizalom-építés terén: „Ez volt az első alkalom, hogy mások előtt kellett beszédet mondanom, ráadásul angolul. Ez tényleg sokat segített abban, hogy leküzdjem néhány saját belső korlátomat, és megtapasztaltam, hogy gond nélkül tudok kommunikálni különböző hátterű, más országból jövő emberekkel.”

Az ilyen „öreg rókáknak” az volt a szerepük, hogy részt vegyenek a vitákban és korábbi tapasztalataikat felhasználva segítsenek az idei résztvevőknek javaslataik kidolgozásában. Mindhárman kiemelték, hogy milyen lelkesek és dinamikusak a diákok. Az is lenyűgözte őket, hogy a résztvevők – főként a közösségi média és online források aktív használatának köszönhetően – milyen sokat tudnak a világról. Abban is egyetértettek, hogy milyen sokat javult a YEYS-es módszer: „Szerintem ez az új forma sokkal kreatívabb, a résztvevők kötetlen módon fejezhetik ki magukat” – mondja Carlos. Giovanni is így látja ezt, de szerinte „kicsit jobban strukturálni” kellene a vitákat, hogy jobban mederben lehessen tartani a dolgokat. Evita sommás megállapítással foglalja össze a vitákkal kapcsolatos véleményét: „Mindegy milyen módszert használunk, a tehetség úgyis mindig utat tör magának”, és pont ez a YEYS lényege. (dgf)