Utolsó felhívás: már nem sokáig lehet pályázni az EGSZB 2019. évi civil társadalmi díjára a nemek közötti egyenlőség témájában

This page is also available in

Jelentkezési határidő: szeptember 6.

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) arra ösztönzi az uniós civil szervezeteket és magánszemélyeket, hogy pályázzanak az általa alapított, nagy presztízsű civil társadalmi díjra. Idén olyan kezdeményezéseket jutalmazunk, amelyek a nemi sztereotípiák ellen küzdenek azzal, hogy lándzsát törnek a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód mellett a gazdasági és társadalmi élet minden területén.

A pályázatokat 2019. szeptember 6-án 10 óráig lehet benyújtani.

Az EGSZB – amely uniós szinten képviseli a szakszervezeteket, a nem kormányzati szervezeteket és a munkaadói szervezeteket – júniusban írta ki az összesen 50 000 euró értékű díjra vonatkozó pályázatot. A díjat legfeljebb öt pályázó között osztják el és a nyertesek a 2019. december 12-én Brüsszelben megrendezésre kerülő díjátadó ünnepségen vehetik át.

Az EGSZB civil társadalmi díjára bármely, az Európai Unióban hivatalosan bejegyzett helyi, regionális, országos vagy uniós szinten tevékenykedő civil szervezet, illetve magánszemély is pályázhat. Olyan kezdeményezésekkel vagy projektekkel lehet pályázni, amelyeket már végrehajtottak, vagy amelyek folyamatban vannak.

A követelmények részletes leírása és a pályázati űrlap elérhető honlapunkon: http://www.eesc.europa.eu/civilsocietyprize/.

BŐVEBBEN AZ IDEI DÍJ TÉMÁJÁRÓL

Az EGSZB idén olyan kiemelkedő projekteket és kezdeményezéseket kíván kitüntetni civil társadalmi díjával, amelyek az alábbi problémakörök közül legalább eggyel foglalkoznak:

  • a nemi sztereotípiák, a diszkriminatív társadalmi szokások és előítéletek elleni küzdelem a gazdasági és társadalmi élet minden területén, vagy ezekkel kapcsolatos ismeretterjesztés,
  • a médiában megjelenő tartalmak által generált nemi sztereotípiák következményeire való figyelemfelhívás,
  • a nők jelenlétének előmozdítása hagyományosan férfiak által vállalt szakmákban, például a TTMM és az ikt-ágazatokban, illetve a nemi szegregációs minták elleni küzdelem az oktatásban,
  • a nemek közötti bér- és nyugdíjkülönbségek elleni küzdelem,
  • a nők vállalkozói tevékenységének támogatása, a nemek közötti egyenlőség előmozdítása a döntéshozatalban, a nők gazdasági függetlenségének és a munka és a magánélet közötti egyensúly elérésének elősegítése,
  • a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket, például az egyedülálló anyákat, a fogyatékkal élő nőket, migránsokat, etnikai kisebbségeket vagy alacsony képzettséggel rendelkező munkavállalókat érintő egyedi kihívások kezelése.

AZ EGSZB CIVIL TÁRSADALMI DÍJA

Az EGSZB azért hirdeti meg immár tizenegyedik éve a civil társadalmi díjat, hogy jutalmazza és ösztönözze azokat a civil szervezetekhez és/vagy magánszemélyekhez köthető kezdeményezéseket és teljesítményeket, melyek sokat tettek az európai kohézió és integráció alapjául szolgáló közös értékek népszerűsítéséért. 2018-ban a civil társadalmi díj témája „Identitások, európai értékek és európai kulturális örökség” volt.

Kérjük, hogy bátorítsa országának civil társadalmi szervezeteit arra, hogy pályázzanak az EGSZB 2019. évi civil társadalmi díjára, és ezáltal segíthet abban, hogy az értékes projektek elismerést kapjanak.

Downloads

Utolsó felhívás: már nem sokáig lehet pályázni az EGSZB 2019. évi civil társadalmi díjára a nemek közötti egyenlőség témájában

See also