Az EU válasza a COVID-19-járvány kitörésére és a tagállamok közötti, példátlan mértékű szolidaritás fontossága

Sürgősen átfogó európai gazdaságélénkítési tervre van szükség

A COVID-19 okozta válság elsősorban humánegészségügyi vészhelyzetet, másodsorban súlyos gazdasági és társadalmi fenyegetést, harmadsorban pedig a demokratikus intézmények számára potenciális kihívást jelent.

Történelmének egyik legsúlyosabb válságával szembesülve az EU-nak azt a vezérelvet kell követnie, amely szerint az Unió egyfajta sorsközösségnek tekintendő. Ezzel az elvvel az EGSZB arra emlékeztet, hogy van lehetőség közös és szolidáris intézkedések elfogadására és összehangolására annak érdekében, hogy fellépjünk a COVID-19 okozta válság káros egészségügyi, gazdasági és társadalmi hatásaival szemben.

Ennek kapcsán az EGSZB értékeli az Európai Bizottság gyors reagálását és üdvözli az eddig bejelentett összes uniós intézkedést. Úgy véli azonban, hogy azok csupán az uniós szolidaritás és a polgárok, a vállalkozások és a munkavállalók iránti felelősségvállalás első kézzelfogható megnyilvánulását jelenthetik, és létfontosságú első lépésnek minősülnek a világjárvány elleni közös küzdelemben.

Az EGSZB ugyanakkor úgy véli, hogy ahhoz, hogy eredményesek legyenek, az intézkedések nagyságrendjének és a mozgósított források mennyiségének arányban kell állniuk a vészhelyzet súlyosságával. Rendkívüli időket élünk, és elviselhetetlen nyomás nehezedik az EU polgáraira, vállalataira és munkavállalóira, akik jogosan féltik egészségüket és munkahelyüket, valamint aggódnak gyermekeik jövőjéért. Az ilyen időszakok határozott politikai vezetést, valamint Európa politikai döntéshozói részéről egységes és bátor fellépést követelnek. Polgáraink és a történelem is az alapján fog megítélni bennünket, hogy mit teszünk vagy mit mulasztunk el megtenni ebben a hihetetlenül fontos pillanatban.

Az EGSZB meg van győződve arról, hogy az ilyen nagy bizonytalanságtól terhes időkben az EU tagállamai, polgárai, vállalatai és munkavállalói csak egy átfogó európai gazdaságélénkítési terv segítségével lesznek képesek arra, hogy megfelelően kezeljék a COVID-19 okozta világjárvány következményeit és újjáépítsenek egy még inkább fenntartható és ellenállóképes európai gazdaságot.

Az EGSZB szerint ennek a gazdaságélénkítési tervnek mindenekelőtt olyan intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyek azt célozzák, hogy az egész EU-ban megfelelő, és a gazdasági és monetáris unió dimenziójával és célkitűzéseivel összhangban álló fiskális és monetáris politikai válaszokat adjunk. Ezek az intézkedések az alábbiak lehetnek:

  • az Európai Stabilizációs Mechanizmusban rejlő lehetőségek teljes körű feltárása annak érdekében, hogy elővigyázatossági hitelkeretének köszönhetően aktívan támogatni lehessen az összes tagállamot a piaci bizalom visszaállításában. A hitelkeretet gyors ütemben és diszkriminatív feltételek nélkül kell rendelkezésre bocsátani, az árképzési politikát pedig megfelelően ki kell igazítani úgy, hogy figyelembe vegye a jelenlegi rendkívül alacsony piaci kamatlábakat;
  • az Európai Bizottság által most javasolt ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz (SURE) gyors létrehozása. Ennek az eszköznek fontos szerepe lesz a COVID-19 okozta világjárvány gazdasági és társadalmi hatásainak enyhítésében, ugyanis konkrét célja a munkahelyek és a dolgozó emberek védelme;
  • egy külön COVID-19-alap létrehozása, amely az EU hadipénztárának szerepét tölti be és a lehető legnagyobb mértékű pénzügyi támogatást biztosítja az uniós tagállamok számára két lépésben: elsőként az egészségügyi, gazdasági és társadalmi vészhelyzet kezelésére, majd pedig, az egészségügyi szükséghelyzet megszűnte után az európai gazdaság újraindításához. Fontos, hogy minden tagállam egyformán hozzáférhessen ehhez az alaphoz, melyet arra kell használni, hogy elkerüljük a vállalkozások csődjét, garantáljuk a foglalkoztatást, illetve támogassuk az európai vállalkozásokat és önfoglalkoztatókat abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül talpra álljanak;
  • eszközeinek bővítésével az Európai Beruházási Bank anticiklikus szerepének megerősítése, illetve az EKB végső hitelezőként betöltött szerepének megerősítése, amelynek keretében további nemkonvencionális monetáris politikai intézkedésekkel korlátlan likviditást kell tudnia biztosítani annak érdekében, hogy kezelje a reálgazdaság likviditási igényeit, és közben fenntartsa az euróövezet integritását, javítsa az egységes piac működését és támogassa az EU mint globális szintű gazdasági tényező szerepét.

Az Európai Parlament álláspontjával összhangban az EGSZB sürgeti az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az aktuális uniós költségvetést úgy, hogy az figyelembe vegye a COVID-19 okozta válság dimenzióját. Ehhez:

  • mozgósítsa a 2020-as költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi tartalékokat;
  • a 2019. évi uniós többletet ossza újra ahelyett, hogy visszautalná azt a tagállamoknak. Ezeket a forrásokat teljes egészében a koronavírussal kapcsolatos, lehetőség szerint uniós szintű fellépések finanszírozásának megkönnyítésére használja fel;
  • módosítsa a hatályos kohéziós jogszabályokat úgy, hogy a tagállamok rugalmasabban csoportosíthassanak át forrásokat a különböző kohéziós politikai programok között annak érdekében, hogy gyorsan irányíthassanak át forrásokat oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

A fentiek mellett nyilvánvaló az is, hogy minden eddiginél nagyobb jelentősége van egy teljes mértékben működőképes egységes piacnak, és hogy annak kiteljesítése alapvető lesz a fellendüléshez. A jelenlegi helyzetben létfontosságú, hogy a tagállamok – miközben óvják polgáraik egészségét – létrehozzanak olyan zöld folyosókat, amelyek révén biztosítják a kritikus jelentőségű áruk és készletek szabad áramlását az Unióban.

Ezen túlmenően az EGSZB határozottan úgy véli, hogy a COVID-19 okozta világjárvány jól rávilágított arra a szomorú tényre, hogy az EU-ban nem állnak rendelkezésre az ahhoz szükséges szabályok és feltételek, hogy gyorsan és koherens módon szembe tudjunk nézni egy ilyen vészhelyzettel. Az ebből az egészségügyi válságból levont komoly tanulságok nyomán fel kell venni az európai napirendre egy „egészségügyi unió” létrehozását.

A COVID-19 súlyos negatív hatással lesz a fenntartható fejlődési célok, valamint az európai zöld megállapodás céljainak teljesítésére. Ezért az EGSZB kitart amellett, hogy haladéktalanul szembe kell nézni ezzel a sürgős fenyegetéssel, és helyreállítási erőfeszítéseinket indokolatlan késedelmek nélkül a fenntartható fejlődési célokra és a zöld megállapodásra kell összpontosítani.

A jogállamiság és az európai értékek védelme

Az Európai Unió olyan közös európai értékekre épül, amelyek semmilyen körülmények között nem képezhetik alku tárgyát. Ezek:[1] az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezekről az értékekről akkor sem szabad megfeledkezni, amikor az EU és tagállamai vészhelyzettel, és abból következően gazdasági és társadalmi kihívásokkal szembesülnek. A jelenlegi válságra gyors választ kell adni, és ez bizonyos kivételes és időben korlátozott intézkedéseket tesz szükségessé. Ezek azonban nem sérthetik a jogállamiságot és nem sodorhatják veszélybe a demokráciát, a hatalmi ágak szétválasztását és az európai polgárok alapvető jogait. Az EGSZB ragaszkodik ahhoz, hogy minden ezzel kapcsolatos politikai intézkedés teljes mértékben összhangban legyen az EUSZ 2. cikkében lefektetett közös értékeinkkel.

A jelenlegi járvány az Európai Unió egészét próbára teszi a politikai, pénzügyi, társadalmi és tudományos szolidaritás terén. Közösen kell fellépnünk egy olyan közös és egzisztenciális fenyegetés ellen, amely nem tartja tiszteletben a határokat. Gondoskodnunk kell arról, hogy rendelkezésünkre álljanak a járvány felszámolásához szükséges erőforrások, és hogy közös válaszokat találjunk a közös problémákra.


[1]             Az EGSZB SC/052 jelű véleménye: Az EU jövője: előnyök a polgárok számára és az európai értékek tiszteletben tartása.