Gyakran azt gondolom, hogy ha a dolgok túl könnyen mennek, akkor nem állítok elég nagy kihívásokat magam elé. A működő rendszerek létrehozásakor azonban mégis annak biztosítása a célunk, hogy a dolgok könnyen menjenek – vagyis hogy hatékonyan és zökkenőmentesen működjenek. Én azonban különbséget teszek a folyamatok és a tartalom között: szerintem az előbbieknek könnyedén kell menniük, az utóbbinak viszont nem kell feltétlenül könnyednek lennie.

Mindig élveztem, amikor addig tágítottam az EGSZB-nél végzett munkám határait, amíg azt már egyáltalán nem tudtam könnyedén végezni – ez a pont az, ahol az értékes megoldásokat meg tudjuk találni.

Amikor először lettem tag, a munkafolyamatok és a munkamódszerek – a megfelelő ülésterem megtalálásától kezdve egészen addig, hogy mikor kell megnyomni a gombot, ha fel akarok szólalni – még nem voltak egészen világosak számomra.

Minden, a hivatali időszakát most kezdő tagnak szüksége van néhány ülésre ahhoz, hogy ezekhez hozzászokjon. Az ismétlődés révén válnak ezek a dolgok egyre ismerősebbé. És természetesen a kávészünetek és a folyosókon való csevegés során is nagyon sok értékes tudást és információt lehet összeszedni arról, hogy hogyan működnek a dolgok!

Most, hogy nem állnak rendelkezésünkre ezek a szokásos eszközök ahhoz, hogy az új környezetünket egyre otthonosabbnak érezhessük, más volt a hivatali időszak kezdete. Még az sem világos, hogy ki az, aki visszatért, és kinek az arcát nem látjuk már. Nem könnyű az új tagoknak most ráérezniük az EGSZB működésére, és megérteni a mögötte rejlő dinamikát.

Megállapítottuk, hogy tudunk működni a távolból is. Ugyanakkor azonban arra is rájöttünk, hogy milyen többletelőnyöket jelent az, ha szemtől szemben láthatjuk egymást. Szeretnék köszönetet mondani az EGSZB technikai személyzetének. Ők most a munkánk folyamatosságát lehetővé tévő, fontos munkát végző dolgozókként reflektorfénybe kerültek.

Nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a folyamatok zökkenőmentesen és hatékonyan mentek végbe, és hogy mindannyian könnyebben beletanultunk ebbe az új munkamódszerbe.

Szeretném azt gondolni, hogy az, hogy a távolból dolgozunk, és otthoni dolgozószobánkból, konyhánkból vagy a nappalinkból jelentkezünk be, valahogyan mégis közelebb hozott minket egymáshoz. Hogy ez emlékeztet minket arra, hogy mindannyian emberek vagyunk, akik most ebben a térben dolgoznak, próbálva a maximumot nyújtani.

Tudom, hogy amikor majd újra megtöltjük a JDE épület termeit, akkor azt egy egymás iránt kialakult új nagyrabecsüléssel tesszük majd, és remélhetőleg nagyobb empátiával, miközben azon igyekszünk, hogy értékes tartalmakat tegyünk le uniós szinten az asztalra.