Az EGSZB Munkaadók csoportjának cikke

A fenntarthatóság létfontosságú a fejlődés motorjaiként alapvető szerepet betöltő vállalkozások és munkaadók számára. A fenntartható fejlődés megvalósításához stabil és szilárd gazdaságra van szükség. Olyan megoldásokat kell találnunk, amelyek gazdasági, társadalmi és környezeti előnyökkel is járnak. Bár a különféle érdekcsoportok fenntarthatósággal kapcsolatos elképzelései nagyban megegyeznek, a megvalósítást gyakran másként képzelik el.

Ezek a megállapítások is szerepelnek a 2019. november 21-én a spanyolországi Barcelonában tartott, „A vállalkozások szerepe a fenntarthatóság megvalósításában” című konferencia következtetései között.

„A vállalkozások nem problémát jelentenek a fenntarthatóság elérése szempontjából, hanem megoldást szolgáltatnak arra” – jelentette ki nyitóbeszédében Jacek Krawczyk, a „Munkaadók” csoport elnöke. Rámutatott, hogy a vállalkozói szféra éghajlat- és környezetvédelmi megoldásokat is biztosít és alkalmaz.

A lényegi vita során az EGSZB mindhárom csoportjának képviselői bemutatták a fenntarthatósággal kapcsolatos elképzeléseiket. A megbeszélésekből kiderült, hogy bár a munkaadók, a munkavállalók és a környezetvédők fenntarthatósággal kapcsolatos nézetei eltérőek, sok bennük a közös elem is. „A verseny alapvető a fenntartható fejlődés szempontjából. A versenyhez megfelelő szabályozói környezet szükséges, ami azonban semmiképpen sem jelenthet több szabályt” – mondta el Tellervo Kylä-Harakka-Ruonala a vitát összefoglalva.

A megbeszélés a MedaWeek elnevezésű, a földközi-tengeri térség gazdasági integrációjának előmozdítását célzó éves konferencia keretében zajlott. A „Munkaadók” csoport tagjai az Új Afrika Vállalkozásfejlesztési Fórumon, az ECOmeda Fenntarthatósági Csúcstalálkozón, valamint a Mediterrán Térség Női Vállalkozóinak Fórumán is felszólaltak. A gálavacsorán Jacek Krawczyk díjat vehetett át az euromediterrán térség magánszektorának fejlesztéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként. (lj)