A kék biogazdaságban rejlő lehetőségek az EU-ban továbbra is kihasználatlanok. Az EGSZB ezért a helyi érdekelt felek és a tudományos közösség részvételével indítandó páneurópai kísérleti projekteket javasol.

A finn elnökség felkérésére az EGSZB feltáró véleményt dolgozott ki a kék biogazdaság témájában. A kék biogazdaság olyan gazdasági tevékenységeket jelent, amelyek a megújuló vízi erőforrások és az ezekhez kapcsolódó szaktudás fenntartható felhasználásán alapulnak. A véleményt az EGSZB októberi plenáris ülésén fogadták el.

Az előadó, Simo Tiainen elmondta: „A tengerek, tavak és folyók biológiai sokféleségének helyreállítása új lehetőségeket nyitna a vállalkozások számára. Ehhez technológiai innovációra és megfelelő eszközökön keresztül biztosított pénzügyi támogatásra van szükség.”

A kék biogazdaságnak az EU ENSZ-szel folytatott együttműködési programjának középpontjában kellene állnia, és eszközként kellene szolgálnia a Párizsi Megállapodásban foglalt éghajlatváltozási célkitűzések eléréséhez. „Mindez jelentős erőfeszítéseket igényel a tengerek és szárazföldi vizek biológiai sokféleségének visszaállítása, valamint a szén-dioxid-leválasztás terén bennük rejlő lehetőségek kiaknázása terén. Ezáltal azonban színvonalas munkahelyeket is létrehozhatunk a vidéki, part menti és szigeti térségekben” – foglalta össze a társelőadó, Henri Malosse. (mr)