EGSZB-s küldöttség tárgyalt albán partnerekkel a szociális párbeszédről és az ifjúságpolitikáról

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjai szeptember 24-én és 25-én Tiranában találkoztak az albán civil társadalom képviselőivel, hogy megvitassák a szociális párbeszéd helyzetét Albániában, illetve az ország ifjúságpolitikáját és az ifjúság ottani szerepvállalását.

Dilyana Slavova, az EGSZB „Külkapcsolatok” (REX) szekciójának elnöke és Dragica Martinović Džamonja, az EGSZB „Nyugat-Balkán” nyomonkövetési bizottságának elnöke vezette azt a delegációt, amely találkozott Luigi Sorecával, az EU albániai küldöttségének újonnan kinevezett vezetőjével. Tekintettel arra, hogy az EU esetleg 2019-ben megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Albániával, a felek hangsúlyozták, hogy a csatlakozási folyamat minden szakaszába ténylegesen be kell vonni a civil társadalmat, ezen belül is a fiatalokat képviselő szervezeteket és a szociális partnereket.

Dragica Martinović Džamonja kétoldalú tanácskozásokat folytatott magas szintű tisztviselőkkel. Köztük volt Lindita Nikolla, oktatási, sport- és ifjúsági miniszter, Dajna Sorensen, foglalkoztatásért és szakképzésért felelős gazdasági és pénzügyminiszter-helyettes, Vasilika Hysi, az albán parlament elnökhelyettese és Gent Cakaj, Európa-ügyi és külügyminiszter-helyettes. Ezeken az üléseken Dragica Martinović Džamonja világossá tette, hogy az EGSZB mint a szervezett civil társadalom uniós szintű képviselője arra törekszik, hogy elterjessze a nyilvános konzultációk és a döntéshozatali folyamatban való részvétel kapcsán EU-szerte bevált gyakorlatokat és összegyűjtött szakértelmet. A delegáció elismerte, hogy a közelmúltban Albánia számos területen ért el eredményeket, ám hangsúlyozta azt is, hogy egyenletes ütemben kell folytatni a reformok végrehajtását ahhoz, hogy az ország előrelépjen a csatlakozás felé.

A találkozókat az EGSZB 2019-ben 7. alkalommal megrendezendő nyugat-balkáni civil társadalmi fórumának előkészítéseként szervezték. Az EGSZB „Nyugat-Balkán” nyomonkövetési bizottsága azt tervezi, hogy a kiküldetés főbb következtetéseit megosztja majd a többi uniós intézménnyel.

Az évente legfeljebb háromszor ülésező nyomonkövetési bizottságot 2004-ben hozták létre a régió politikai, gazdasági és társadalmi fejleményeinek nyomon követésére és a civil társadalom fejlődésének, valamint a demokrácia régióban történő konszolidációjának ösztönzésére. (ks)