A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bemutatása az EGSZB-nél

Az EGSZB szeptember 20-i plenáris ülésén a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés szervezői ismertették projektjüket, melynek célja az európai nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmének javítása.

Az ötödik sikeres európai polgári kezdeményezés elindítói, akiket Vincze Loránt képviselt, megköszönték az EGSZB-nek, hogy az uniós intézmények közül elsőként biztosít platformot ennek a sikeres kezdeményezésnek. 

A sikeres kezdeményezés szervezői szerint nem mindig tartják tiszteletben a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogait, és sok esetben akár veszélyben is lehet egyes kisebbségek nyelve és kultúrája.

Felszólalásában Vincze Loránt azt is elmondta, hogy az európai polgári kezdeményezés mint eszköz rendkívül bonyolult és költséges az átlagember számára. Erről az EGSZB is évek óta panaszkodik, meggyőzve végre az Európai Bizottságot, hogy felül kell vizsgálni az uniós polgári szerepvállalásnak ezt a fontos eszközét. A felülvizsgálat el is kezdődött: az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács hivatalosan is megkezdték a konzultációkat.

A szervezők még nem döntötték el, hogy mikor nyújták be hivatalosan európai polgári kezdeményezésüket az Európai Bizottságnak. Vincze Loránt kifejtette, hogy mivel nincsenek semmilyen határidőhöz kötve, először megvizsgálják, hogy miként tudnák a legtöbbet kihozni a kezdeményezésből. Ennek érdekében magas rangú uniós döntéshozókkal is találkoznak.

Az EGSZB elnöke, Luca Jahier, aki elnöksége egyik kiemelt elemének tekinti az európai kulturális örökség kérdését, elismeréssel szólt a kezdeményezés elsöprő sikeréről. Elmondta, hogy ez a siker is jól bizonyítja, hogy közös, összehangolt munkával az európai polgárok igenis építhetik Európa jövőjét.