„Ha 2030-ig teljesíteni akarjuk az ENSZ fenntartható fejlődési céljait, most kell cselekednünk” – figyelmeztet az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) a „Fenntartható Európa 2030-ra” című vitaanyagról szóló véleményében.

A politikai fellépés nem tükrözi a mai kihívások megoldásának sürgősségét, figyelmeztetett az EGSZB a véleményben. „A tudományos világ egyértelműen vázolta a tétlenség következményeit” – hangsúlyozta Cillian Lohan, a dokumentum szerzője –, „egy európai zöld és szociális megállapodásra lesz szükség ahhoz, hogy az európai gazdaságokat a fenntarthatóság irányába tereljük.”

Ezt a kérdést alaposabban is megvitatták az EU finn elnökségével és az RB-vel közösen szervezett konferencián.

„Az újabb uniós szintű fejlemények biztatóak. Ursula von der Leyen megválasztott elnök feltett szándéka, hogy egy európai zöld megállapodás segítségével felgyorsítsa a fenntarthatóság felé való átmenetet, és ezzel a feladattal külön megbízott egy alelnököt” – jelentette ki Luca Jahier, az EGSZB elnöke. A finn elnökség képviselője, Sami Pirkkala felhívta a figyelmet arra, hogy az EU ugrásszerű előrelépést tehet a fenntarthatóság felé, Daniel Calleja Crespo, a Környezetvédelmi Főigazgatóság vezetője pedig hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság megválasztott elnöke elkötelezett egy európai éghajlat-politikai jogszabály és a körforgásos gazdaságra vonatkozó új cselekvési terv kidolgozása iránt.

„Le kell szoknunk arról, hogy csak a GDP növekedését lessük. Más jóléti mutatókat is alkalmaznunk kell” – figyelmeztetett Peter Schmidt, a vélemény társszerzője. „Meg kell mutatnunk a világnak, hogy egy valódi fenntartható gazdaság igenis előmozdítja a gazdasági fejlődést, biztosítja az ökológiai jóllétet, és gondoskodik a társadalmi kohézióról, azaz nem hagyja, hogy a lehetőségekből bárki is kimaradjon.” (sma)