Az EGSZB támogatja az Európai Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy demokratikusabbá tegyék az energiával és az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós döntéshozatalt, konkrétan pedig hogy energiaadó-ügyekben ne egyhangúlag, hanem minősített többséggel fogadják el a határozatokat.

A Baiba Miltoviča és Dumitru Fornea által összeállított és a szeptemberi plenáris ülésen elfogadott véleményében az EGSZB rámutatott, hogy az energiaadók területén kifejezetten szükséges volna, hogy uniós szinten gyors és demokratikusabb szavazási módot alkalmazzanak, melynek révén az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának szava egyenértékű lenne a döntéshozatalban.

Ez a változás kulcsfontosságú a 2003-as energiaadó-irányelv módosításához és így az energetikai átállás és a 2030-as éghajlat- és energiapolitikai célok megvalósításához.

„A fogyasztóknak alig származott előnyük az energiapiaci liberalizációból, és nem kapják meg azt, ami az energiaágazat szabályozására vonatkozó uniós erőfeszítések eredményeképpen járna nekik” – mondta Baiba Miltoviča. „Ráadásul az energiafogyasztókat terhelő díjak eleve nagyon magasak az EU-ban. Az európai fogyasztók által fizetett áramdíj mintegy 40%-át adók és illetékek teszik ki” – tette hozzá.

Az egyhangúról a minősített többségi szavazásra való áttérés ebben az esetben nem egyszerű kérdés, mert a szuverenitás átruházását jelentené az adózás kényes területén. Dumitru Fornea ezért megjegyezte, hogy „a szuverenitás átruházásának együtt kell járnia a valódi energiaunió megteremtésével. Kiemelten fontosnak tartjuk a szociális igazságosságot. Szem előtt kell tartanunk, hogy a szennyezőbb üzemanyagokra kivetett adók közvetlen csapást jelenthetnek a társadalom rosszabb helyzetben lévő tagjai számára, és további tehernek tekinthetők” – zárta felszólalását. (mp)