María Echevarria, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ideiglenes főtitkára

2018. július 10. óta az EGSZB Elnökségének határozata alapján ideiglenesen María Echevarria tölti be az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság főtitkári funkcióját. Mandátuma a leendő új főtitkár kinevezéséig tart.

Mielőtt 2010. július 1-jén az EGSZB Általános Ügyek Igazgatóságának élére került, María Echevarria a spanyol közigazgatásban dolgozott Madridban, valamint az Európai Unió szintjén Brüsszelben is.

Mind Spanyolország EU mellett működő állandó képviseletén (2006–2010), mind pedig a madridi mezőgazdasági és tengerügyi minisztériumban (2004–2006) és az Európai Bizottságnál (2000–2004) a mezőgazdasággal, a halászattal, a környezetvédelemmel, a tengeri ügyekkel, a kutatással, az egészséggel és az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos ügyekért volt felelős.

Egy 12 éves gyermek édesanyja, aki lelkesen próbál megfelelni annak a kihívásnak, amit a család és a munka összeegyeztetése jelent. Szeret úszni, kirándulni, emellett jógázik is, és szívesen vesz részt tengeri utakon. (eh)