A vasútnak kiemelkedő szerepet kell kapnia a jövőbeli mobilitásban, és a közlekedés elsődleges formájává kell válnia az EU-ban. Az EGSZB ezért örömmel támogatja az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy 2021 a vasút európai éve legyen.

Az Alberto Mazzola által megfogalmazott és a júliusi plenáris ülésen elfogadott véleményben az EGSZB kijelenti, hogy egyrészt az EU-nak az európai zöld megállapodás célkitűzéseivel összhangban fokoznia kell a vasútba irányuló beruházásokat, másrészt pedig a figyelem homlokterébe kell helyeznie a vasutat, vitát indítva a személyszállítási, ezen belül is a csökkent mozgásképességűeket célzó szolgáltatásokról, a digitalizációról és a környezeti fenntarthatóságról.

A vasút 2021-es európai éve keretében a vasút az intelligens mobilitás, valamint az innovatív és biztonságos közlekedési módok egyik kiemelkedő példájaként kerül bemutatásra, és külön erőfeszítések történnek majd a szélesebb közönség, mindenekelőtt pedig a fiatalok megszólítására. Európa-szerte programok, viták, rendezvények, kiállítások és kezdeményezések szerveződnek majd, megcélozva a polgárokat, a vállalkozásokat és a hatóságokat is, és bemutatva, hogy mi teszi a vasúti közlekedést az Európán keresztül történő utazás vonzó és fenntartható módjává. Ennek során külön hangsúlyt kap páneurópai jellege is.

A plenáris ülésen felszólalva Alberto Mazzola kiemelte, hogy e kezdeményezésnek „lehetőséget kell nyújtania arra, hogy – a szociális partnerekkel, az egyetemekkel, általában véve a tudományos közösséggel, valamint az európai ifjúsági szervezetekkel közös kezdeményezések támogatása révén – jobban kommunikáljunk a vasúti pályafutás vonzerejéről, mindenekelőtt az európai fiatalok felé.” (mp)