„A civil társadalom hozzájárulása gazdagítja az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság közötti sokrétű partnerséget és jobb nemzetközi kapcsolatokat eredményez” – értett egyet Luca Jahier EGSZB-elnök és Yang Chongui, a Kínai Gazdasági és Szociális Tanács alelnöke az intézményeik között tartott 16. kerekasztal-megbeszélés során. A két tárgyaló fél közös nyilatkozatot bocsátott ki a május 28–29-én, Várnában (Bulgária) megrendezett 16. EU–Kína kerekasztal-megbeszélést követően, amely összegzi a találkozó legfontosabb következtetéseit és ajánlásait.

„Az EU–Kína kerekasztal-megbeszélés már évek óta az EU és Kína közötti egyik legfontosabb kétoldalú események számít, amely jól tükrözi e kapcsolatok általánosan kedvező helyzetét és stabilitását” – fejtette ki Luca Jahier EGSZB-elnök, hozzáfűzve, hogy jelentős gazdasági, politikai és stratégiai partnerekként az EU-nak és Kínának a jövőben is együtt kell működniük, akár még több területen, mint az eddigiekben.

A 16. kerekasztal-megbeszélés a szociális biztonság és a szociális szolidaritás mechanizmusaival kapcsolatos kérdésekre, valamint az EU és Kína közötti kereskedelmi és beruházási kapcsolatokra összpontosított.

A kerekasztal-megbeszéléssel párhuzamosan – a Bolgár Idegenforgalmi Minisztérium és a Bolgár Szociális és Gazdasági Tanács közös szervezésében – háromoldalú ülésre is sor került a 2018-as EU–Kína turisztikai évhez kapcsolódóan. Az év célja, hogy népszerűsítse a kevésbé ismert turisztikai célpontokat, lehetőséget nyújtson a gazdasági együttműködés elmélyítésére és megkönnyítse az EU és Kína közötti vízumkiadást és légi összeköttetéseket. (ia)