Amikor a Covid19 felütötte a fejét Európában, nemcsak a kórházakat sodorta az összeomlás szélére, hanem sok és sokféle területen vitt véghez pusztítást: az európai GDP meredeken csökkent, az ipari termelés visszaesett és ezrek veszítették el munkájukat. A jövő sem látszik rózsaszínnek. A 8. részben, amelynek címe: „Amikor a munka világa összeomlik”, azt vizsgáljuk, hogy mit tehet az EU a foglalkoztatás terén, ahol csupán korlátozott hatáskörei vannak. Első interjúalanyunk Caroline de la Porte, a Koppenhágai Üzleti Iskola professzora volt, aki röviden összefoglalta a foglalkoztatási iránymutatásokat, vagyis azt az eszközt, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy segítse a tagállamok foglalkoztatáspolitikáinak összehangolását. Ellen Nygren, az EGSZB tagja arról beszélt nekünk, hogy az EGSZB ajánlása szerint hogyan kellene a Covid19-válság fényében felülvizsgálni a foglalkoztatási iránymutatásokat annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok egyebek közt az önálló vállalkozóként dolgozó európaiakat is támogassák. Őket képviseli Tiago Rodrigues portugál zenész, aki megosztotta velünk, hogy ő és 5EX Band nevű együttese miként vált egyik napról a másikra munkanélkülivé.

Amikor a Covid19 felütötte a fejét Európában, nemcsak a kórházakat sodorta az összeomlás szélére, hanem sok és sokféle területen vitt véghez pusztítást: az európai GDP meredeken cs&ou...Bővebben

Amikor a Covid19 felütötte a fejét Európában, nemcsak a kórházakat sodorta az összeomlás szélére, hanem sok és sokféle területen vitt véghez pusztítást: az európai GDP meredeken csökkent, az ipari termelés visszaesett és ezrek veszítették el munkájukat. A jövő úgyszintén nem rózsaszín. A 8. részben, amelynek címe: „Amikor a munka világa összeomlik”, azt vizsgáljuk, hogy mit tehet az EU a foglalkoztatás terén, ahol csupán korlátozott hatáskörei vannak. Első interjúalanyunk Caroline de la Porte, a Koppenhágai Üzleti Iskola professzora volt, aki röviden összefoglalta a foglalkoztatási iránymutatásokat, vagyis azt az eszközt, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy segítse a tagállamok foglalkoztatáspolitikáinak összehangolását. Ellen Nygren, az EGSZB tagja arról beszélt nekünk, hogy az EGSZB ajánlása szerint hogyan kellene a Covid19-válság fényében felülvizsgálni a foglalkoztatási iránymutatásokat annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok egyebek közt az önálló vállalkozóként dolgozó európaiakat is támogassák. Őket képviseli Tiago Rodrigues portugál zenész, aki megosztotta velünk, hogy ő és 5EX Band nevű együttese miként vált egyik napról a másikra munkanélkülivé.

Elrejtés

„Rajzolj nekem...” című rovatunk egyre színesebbé válik, ahogy érkeznek az érzelmekkel, gondolatokkal teli, az élettel és a múló idővel kapcsolatos beszámolók. Az EGSZB-tagok tanúvallomásai is bizonyítják, hogy a válság hosszú és nehéz időszaka nem múlik el nyomtalanul. Hálásan köszönjük tagjainknak, hogy megosztották olvasóinkkal a válsággal kapcsolatos gondolataikat.

Köszönjük Irini Parinak, Tellervo Kylä-Harakka-Ruonalának, Reet Tedernek, Tatjana Babrauskienének, Gunta Ančának, Joó Kingának, Sofia Björnssonnak, Evangelia Kekelekinek, Michalis Antoniounak, Philip von Brockdorffnak, Peter Schmidtnek és Cristian Pîrvulescunak.

Az írások az alábbi linkre kattintva érhetőek el: https://www.eesc.europa.eu/news-media/eesc-info/082020#a80501 (eh)

„Rajzolj nekem...” című rovatunk egyre színesebbé válik, ahogy érkeznek az érzelmekkel, gondolatokkal teli, az élettel és a múló idővel kapcsolatos beszámolók. Az EGSZB-tagok tanúvallomásai is bizonyítják, hogy a válság hosszú és nehéz időszaka nem múlik el nyomtalanul. Hálásan köszönjük tagjainknak, ...Bővebben