Az EU Tanácsának finn elnöksége, amely július 1-jén lépett hivatalba, azt tűzte ki legfontosabb céljául, hogy az Unió jelentős kibocsátáscsökkentés mellett kötelezze el magát, és ezzel elősegítse, hogy 2050-re megvalósuljon a klímasemlegesség. Az EGSZB támogatni fogja az elnökség éghajlat-politikai fellépését, és továbbra is egy olyan uniós keret létrehozásán dolgozik, amelynek segítségével polgárok és közösségek irányítása mellett indulhatnak éghajlatvédelmi kezdeményezések.

A finn elnökség prioritása továbbá, hogy megerősítse a közös értékeket és a jogállamiságot, versenyképesebbé és társadalmilag befogadóbbá tegye az EU-t, megerősítse az EU globális vezető szerepét az éghajlat-politikában és teljes körűen védje a polgárok biztonságát.

Hivatali ideje alatt Finnország komoly kihívásokkal néz szembe. Ilyen a brexit-folyamat, illetve az EU következő többéves pénzügyi keretéről folytatandó, tagállamok közötti tárgyalások. A 2020 utáni időszakra szóló többéves pénzügyi keretre vonatkozó szakpolitikai ajánlásaiból, különösen pedig a kiadási programokra vonatkozó ágazati jogalkotási javaslatokból kiindulva az EGSZB arra törekszik majd, hogy – kellő időben történő lezárásuk érdekében – építő módon befolyásolja a tárgyalásokat.

Összhangban jelmondatával – „Fenntartható Európa, fenntartható jövő” – Finnország a környezetbarát tárgyalásszervezési kultúra népszerűsítésére összpontosít: sok ülést – köztük hat nem hivatalos miniszteri találkozót – Helsinkiben rendez, és a résztvevőket kannákba töltött finn csapvízzel és helyben termesztett bioélelmiszerekkel kínálja.

Az EGSZB is több ülést tart majd az EU elnökségi feladatait ellátó országban. Az EGSZB Elnöksége már június 6-án összeült Helsinkiben, és mindhárom csoportja tervez üléseket Finnországban a következő hónapokra (Munkaadók: október 8–9., Munkavállalók: október 9., Sokféleség Európája: szeptember 16–17.). 1995. évi uniós csatlakozása óta Finnország most harmadszor látja el a soros elnökség feladatait. Először 1999-ben, majd 2006-ban töltötte be ezt a tisztséget. Az EGSZB-nek a finn elnökség idejére tervezett tevékenységeiről az ide kattintva elérhető brosúrában olvashat bővebben.(ml)