Három hónap telt el a kijárási korlátozások elrendelése óta. A városok most kezdenek újra megnyílni, és eljött az ideje annak, hogy elgondolkozzunk a történteken, mivel a gyorsan terjedő vírus személyes és közösségi életünk minden területét érintette.
Három hónappal ezelőtt még minden a normális kerékvágásban zajlott. Az irodámban dolgoztam, és rendszeresen Brüsszelbe utaztam. A világjárvány kitörését követően hirtelen törölték a járatokat, és naponta frissítették a Covid19-re vonatkozó új politikákat. Ez változásokat hozott szakmai és magánéletemben is.
Az általam képviselt szervezetnek egy sor, már előkészített rendezvényt törölnie kellett, illetve el kellett halasztania, és március közepétől otthonról kezdtünk dolgozni. Bár ezek a változások mindannyiunk számára sok stresszel jártak, úgy döntöttünk, hogy ezt az időt arra használjuk, hogy új projektötleteket dolgozzunk ki, és online eszközök segítségével új partnerségeket hozzunk létre. Megszerveztünk néhány online rendezvényt, és távoktatási eszközöket dolgoztunk ki a fenntartható fejlődés témájában.
De legnagyobb félelmünk továbbra is az marad, hogy a civil társadalmi szervezetek hogyan fognak túlélni, mivel kevesebb pénz áll rendelkezésre munkánkra. A horvát kormány bevezetett ugyan bizonyos intézkedéseket a munkahelyek megőrzésének támogatására, azonban ezekből kihagyták a civil szervezeteket.
Magánéletemet tekintve abban a kevésbé szerencsés helyzetben voltam, hogy a karantént férjem nélkül kellett eltöltenem, aki nem tudott külföldről hazatérni, és akinek nem volt más választása, minthogy távol, családunktól elválasztva maradjon több mint 90 napig, sok-sok európiai polgárral osztozva sorsában.
Mikor már éppen azt gondoltuk, hogy a dolgok nem fordulhatnak rosszabbra, március 22-én, vasárnap reggel 6 óra 24 perckor szörnyű földrengésre ébredtünk Zágrábban. Először pánik tört ki, majd sokk, aztán félelem és bizonytalanság uralt mindent. Zágráb történelmi negyedében komoly károk keletkeztek, az épületek és az infrastruktúra helyreállítása és megjavítása pedig bonyolult és hosszadalmas folyamat lesz majd.
De ezt is túléltük. Fontos megemlíteni, hogy megmutattuk és bebizonyítottuk, hogy nem tudunk boldogulni egyedül, szolidaritás és önkéntesek nélkül, és olyan erős közegészségügyi rendszerek nélkül sem, amelyeket meg kell őriznünk és még erősebbé kell tennünk.
Hogy van-e ennek az egésznek valami pozitív tanulsága? Néhány konkrét dolgot szívesen megtartanék. Elkezdtem csinálni a Feldenkrais mozgásterápiát a Zoomon keresztül, és újabban rendszeresen főzök is.
Kiváltság, hogy otthonról dolgozhatom, nem kell munkába ingáznom, és többet alhatok kevesebb stressz mellett. Ugyanakkor az a sok-sok millió ember, aki kiszorult a munkaerőpiacról, azt kívánja, hogy bárcsak többet dolgozhatna, és nem kevesebbet.
Azt mondanám, hogy szülővárosom most már mentes a Covid19-vírustól. Remélem, hogy 2020-as események megtanítanak minket arra, hogy jobban értékeljük szabadságunkat, és megbecsüljük azt a boldogságot, amelyet megszokott életünk jelent, annak rutinjaival és mindennapjaival együtt. Természetesen azt is remélem, hogy a 2020-as év fordulópontot jelent majd, amikor megkezdődik az igazságtalan, destruktív és embertelen rendszerek átalakítása.