Gyökeres változást hozhat-e a Covid19 a migrációval kapcsolatban?

Luca Jahier, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke május 20-án webináriumot tartott „Migráció a Covid19 idején – a nem feledett tragédia – új európai paktumra várva” címmel.

A webináriumon olyan kiemelt előadók vettek részt, mint például Notis Mitarachi görög migrációs és menekültügyi miniszter, Juan Fernando López Aguilar európai parlamenti képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság elnöke, valamint Catherine Woollard, a Menekültek és Száműzöttek Európai Tanácsának főtitkára.

A résztvevők megvitatták, hogy milyen hatást gyakorolt a Covid19-járvány a migrációra és a menedékkérelmekre az EU-ban, illetve hogy vajon az EU végre képes-e hatékony módszert találni a migráció kezelésére és egy újfajta szolidaritás légkörének megteremtésére ezen a területen.

A migránsokat fogadó országok közötti szolidaritás kérdése és az európai földre lépő menedékkérők elosztása már jóval a világjárvány előtt megoldatlan volt, és vissza fog térni a figyelem középpontjába, amint az uniós országok eltörlik a határátlépési és utazási korlátozásokat, hiszen migránsok ezrei akadtak el útközben.

„A szolidaritás szó új jelentést kapott azokban a példátlan intézkedésekben, amelyeket az Európai Bizottság és a tagállamok hoztak a Covid19-válságra reagálva. Az új migrációs és menekültügyi paktumnak ugyanazt a szolidaritást kell javasolnia a tagállamok között, illetve harmadik országokkal a migránsok és menekültek jogainak és méltóságának tiszteletben tartása érdekében” – jelentette ki Luca Jahier elnök.

Az új európai migrációs és menekültügyi paktumot 2020 márciusára tervezték, de a világjárvány miatt elhalasztották.

Notis Mitarachi megítélése szerint Európa számára létfontosságú a rendezett migráció, „nem pedig az a véletlenszerű migráció, amelynek napjainkban tanúi vagyunk. Szigorúbb álláspontra kell helyezkednünk a visszaküldési politikát illetően azok esetében, akik nem jogosultak a menekültstátuszra, és ennek az új migrációs paktum sarokkövének kell lennie. Az uniós frontországok nem tudnak megbirkózni a migrációs hullámokkal.”

Catherine Woollard felhívta a figyelmet a rugalmas szolidaritási modell veszélyére, amely a szolidaritást olyan eszköztárnak tekinti, melyből a tagállamok kedvük szerint választhatják ki, hogy mikor és mit alkalmaznak: „A szolidaritás egy olyan kötelezettség, amelyet az összes tagállam által aláírt európai szerződések tartalmaznak, nem pedig választható opció.”

Juan Fernando López Aguilar elmondta: „Számos okunk van aggódni a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, és minden okunk megvan, hogy elvárásaink legyenek az Európai Bizottsággal szemben. Kell lennie egy olyan uniós hatóságnak, amely képes érvényre juttatni a szolidaritást és biztosítani, hogy egyes országok ne maradjanak magukra.” (ll)