A munkavállalók képviselete a következő Európai Parlamentben

Az EGSZB Munkavállalók csoportjának cikke

Fontos, hogy a munkavállalók érdekeinek markáns és egyértelmű képviselete ne csak az Európai Parlamentben, hanem az Európai Bizottságban is biztosított legyen – szögezte le Oliver Röpke, a Munkavállalók csoportjának elnöke. Ennek jegyében az EGSZB Munkavállalók csoportja május 22-én, az ESZSZ kongresszusához kapcsolódóan vitafórumot szervezett arról, hogy miként lehet garantálni, hogy a munkavállalói jogok az új Európai Parlament politikai napirendjének kiemelt helyén szerepeljenek az elkövetkezendő öt évben.

A résztvevők megvitatták a szakszervezetek előtt álló kihívásokat és azt, hogy a szakszervezetek miként birkóznak majd meg azzal a helyzettel, hogy az előrejelzések szerint a szélsőjobb populista pártok előretörése várható. Vissza kell szereznünk a munkavállalók bizalmát, mivel a nacionalista és szélsőséges erők mindig megpróbálnak majd tőkét kovácsolni maguknak az emberek kiábrándultságából – tette hozzá Gabriele Bischoff.

A vita résztvevői – Luca Visentini, az ESZSZ főtitkára; Evelyn Regner osztrák európai parlamenti képviselő, valamint két európai parlamenti képviselőjelölt: Gaby Bischoff és Nicolas Schmit – egyetértettek abban, hogy vissza kell szerezni a választók bizalmát, és a politikusoknak alternatívát kell nyújtaniuk az Európa-ellenes populista szólamokkal szemben. A választók nem egyik napról a másikra lesznek rasszisták: az emberek kiábrándultak és kétségbeesettek, a nacionalista erők pedig egyszerű válaszokkal szolgálnak, miközben meglovagolják azt, hogy sokan nélkülözésben élnek– fogalmazott Luca Visentini.

Az EU-nak olyan szociális projektként kell megjelennie, amely mindenki munka- és életkörülményeinek javításán dolgozik és foglalkozik az egyenlőtlenségek kérdésével is. Ehhez méltányos és progresszív adók kellenek, meg kell valósítani a szociális pillért, közös szociális minimumnormákat kell bevezetni és megfelelően érvényt kell szerezni a munkaügyi jogszabályoknak. (mg)