A teljes körű egészségügyi unió létrehozása a jövő egyik legfontosabb prioritása kell hogy legyen. Az EGSZB történetének első, 2020. április 24-én tartott webináriumán az EGSZB elnöke, Luca Jahier kifejtette, hogy megérett az idő arra, hogy újabb lépést tegyünk az európai integráció elmélyítésében.

A koronavírus okozta jelenlegi válsággal összefüggésben az EU-nak közös választ kell adnia az egészségügyi ágazat kihívásaira. Ehhez az elmúlt hetekben elért eredményekre kell építeni és világos jövőképet kell követni. „Meg kell védenünk az embereket a világjárványtól, ugyanakkor együtt kell működnünk az új pandémiák megelőzésében is” – jelentette ki Luca Jahier. „A jelenlegi helyzetben szükség, igény és lehetőség is van arra, hogy azzá az erősebb Unióvá váljunk, amelyet az uniós polgárok szeretnének.”

Luca Jahier mellett Margarida Marques európai parlamenti képviselő, az EP költségvetési bizottságának alelnöke, valamint Enrico Letta korábbi olasz miniszterelnök, a Jacques Delors Intézet elnöke is részt vett azon a vitán, melyen a Covid19-vészhelyzet miatt az EU előtt álló kihívásokat tekintették át.

Az Európai Tanács által 2020. április 23-án létrehozott európai helyreállítási alapra hivatkozva, amely jóváhagyta az eurócsoport által a múlt héten elfogadott 540 milliárd eurós biztonsági háló csomagot, Luca Jahier megelégedéssel nyugtázta, hogy nincs már feszültség a tagállamok között. Margarida Marques is kiemelte, hogy a Tanács pozitív és határozott üzenetet küldött az európaiak számára: „Egyik tagállam sem lesz képes betartani az EU fiskális szabályait. Ez egy szimmetrikus válság, szimmetrikus következményekkel, és a helyreállításnak nemcsak nemzeti, hanem európai szinten kell történnie. Konkrét lépéseket kell tennünk és szolidaritást kell mutatnunk.”

A jövőt illetően Enrico Letta nagyobb merészségre biztatta az Európai Bizottságot: „Itt az ideje, hogy az Európai Bizottság érett megközelítést alkalmazzon, Jacques Delors példáját követve rendkívül proaktív legyen és ambiciózus javaslatokat terjesszen elő a polgárok számára, még akkor is, ha ezek nem mindegyike rendelkezik még a tagállamok jóváhagyásával. A polgárok kulcsszerepet játszanak a megoldás megtalálásában, és ha ők támogatóak, akkor a tagállamok részéről is megérkezik az egyetértés.” (mp)