Az EGSZB „Sokféleség Európája” csoportjának cikke

Május 7-én az EGSZB „Sokféleség Európája” csoportja Bukarestben tartja következő rendkívüli ülését. A magas szintű konferenciára a Nemzeti Könyvtár átriumában kerül sor, témája pedig „A közös értékek és a civil társadalom Európája” lesz.

A konferencia, melyet mindössze két nappal az EU jövőjéről szóló nagyszebeni csúcstalálkozó előtt tartunk, az európai civil társadalom szemszögéből foglalkozik majd három alapvető dimenzióval:

  • Az európai értékek és alapvető jogok garantálása
  • Az európai civil társadalom változó szerepe
  • Az EU jövője

Mintegy 140 résztvevő várható, köztük EGSZB-tagok az EU összes tagállamából, valamint romániai civil társadalmi szervezetek, tudományos intézmények képviselői, továbbá az EU Tanácsa román elnökségének képviselői.

Az EU Tanácsának román elnöksége egyik prioritásaként határozta meg „a közös értékek Európáját”. A „Sokféleség Európája” csoport teljes mértékben támogatja ezt a célkitűzést, amely kiegészíti az e tárgyban csoportunk és általában az EGSZB által már elvégzett jelentős munkát.

Annak megvitatása, hogy hogyan lehet megvédeni a demokráciát és annak értékeit, hogyan kell kommunikálnunk és érthetővé tennünk az uniós tagság előnyeit, valamint hogy a civil társadalom hogyan alakíthatja a jövő Európáját, a mi tevékenységeinknek is központi eleme. (ih)