Az EGSZB Munkaadók csoportjának cikke

Egyre több európai cég változtat már a hozzáállásán, és a puszta üzleti szempontok mellett most már környezeti és társadalmi szempontokat is figyelembe vesz napi működése során. Ahhoz, hogy a zöld gazdaságra való átállás sikeres legyen, az EU-nak egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítania az európai vállalatok számára, illetve erősítenie kell a versenyképességet és növelnie a beruházások szintjét. Többek között ezekre a következtetésekre jutottak azon a konferencián, amelyet „Vállalkozások a klímasemleges Európáért – hozzuk ki a maximumot a fenntartható fejlődési célokból és a zöld megállapodásból!” címmel tartottak március 9-én a horvátországi Splitben.

„Az üzleti világ nem a probléma forrását, hanem a megoldás részét jelenti az éghajlati semlegesség elérése és a fenntartható fejlődési célok megvalósítása kapcsán” – fogalmazott Jacek Krawczyk, az EGSZB Munkadók csoportjának elnöke a konferencia megnyitóján.

Gordana Deranja, a Horvát Munkaadók Szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy a gazdaság zöldebbé tétele kapcsán nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egyes uniós országok, de még az egyes régiók is eltérő kiinduló helyzetben vannak.

„Az egyes uniós országok eltérő tempóban tudják majd a gazdaságukat összeegyeztetni a fenntartható fejlődési célokkal, bár most egyfajta fordulóponthoz értünk, különösen a kisebb gazdaságok szempontjából” – jegyezte meg Tomislav Ćorić horvát környezetvédelmi és energiaügyi miniszter.

Az első panelbeszélgetés témája az volt, hogy a vállalkozások mennyire építették be napi működésükbe a fenntartható fejlődési célokat. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fenntarthatósági és környezetvédelmi kérdések egyre jobban befolyásolják a fogyasztói döntéseket. A jövőben csak azok a vállalatok lehetnek sikeresek, amelyek igazodnak ehhez az új szemlélethez és üzleti modelljük szerves részének tekintik a fenntartható fejlődési célokat.

A második panelbeszélgetés résztvevői azt a kérdést járták körül, hogy milyen következményekkel jár az európai zöld megállapodás az uniós iparra nézve. Véleményük szerint úgy kell végrehajtani az európai zöld megállapodást, hogy azzal párhuzamosan egyenlő versenyfeltételeket biztosítanak a globális piacokon érvényesülni próbáló vállalatoknak.

A konferenciára a Munkaadók csoportja, a Horvát Munkaadók Szövetsége, az ENSZ Global Compact Network Croatia nevű szervezete, valamint a Spliti Egyetem Gazdasági Karának közös rendezésében került sor. (lj)