Civil szolidaritási díjunk sok szempontból egyedi. Érdekességek a nyertesekről és a díjról
1. 2020 elején az EGSZB már kiválasztotta hagyományos civil társadalmi díjának témáját, amikor kitört a Covid19-járvány. Mivel a híradások egyre több szolidaritást kifejező kezdeményezésről számoltak be, az EGSZB úgy döntött, hogy inkább egy civil szolidaritási díjat hirdet meg.
2. Míg a civil társadalmi díjat legfeljebb öten kaphatják meg szerte Európából, az EGSZB most minden uniós országban és az Egyesült Királyságban is keresett egy-egy nyertest. Az is újdonság, hogy ezúttal nemcsak civil társadalmi szervezetek pályázhattak (mint a hagyományos díj esetében), hanem vállalatok is.
3. Az EGSZB civil szolidaritási díjára az EGSZB civil társadalmi díjának történetében második legmagasabb számú pályázat érkezett: csak a migránsok és menekültek megsegítésének szentelt, 2015. évi díj volt népszerűbb.
4. A korábbi díjakhoz képest az EGSZB idén több pályázatot kapott nem hivatalos szervezetektől, például önkéntesekből vagy szomszédokból álló csapatoktól, ami jól jellemzi a kialakult légkört.
5. A lengyel Krystyna Paszko a legfiatalabb azok közül, akik valaha elnyerték a díjat. 17 éves volt, amikor benyújtotta pályázatát, ezért azt édesanyjának kellett aláírnia. Fiatal kora dacára Krystyna hatalmas visszhangot váltott ki az európai médiában eredeti, de hihetetlenül bátor projektjével, amely mentőövet nyújt a családon belüli erőszak áldozatainak. Európa-szerte cikkeztek róla, a BBC és a belga TV interjút is készített vele.
6. „A szegény embert még az ág is húzza” – bizony ezt érezhették nyerteseink, a Horvát Hajléktalanhálózat tagjai. Mindössze néhány nappal azután, hogy a nemzeti hatóságok szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be, 140 éve nem tapasztalt, erős földrengés rázta meg Zágrábot, Horvátország fővárosát.
7. Néhány nyertesünknek korábbról is volt tapasztalata a vírusveszély kezelésével. Határon átnyúló nyertesünk, az Emergency nevű NGO a Sierra Leone-i ebolajárvány idején nyújtott segítséget, ír győztesünk, az Alison tanulási platform pedig már a SARS-ról, a sertésinfluenzáról és az eboláról is szervezett tanfolyamokat.
8. Néhány nyertesünk más Covid19-projektekért is kapott díjat. Itt van például Karolina Barišauskienė litván kommunikációs szakértő. Mielőtt a Covid19 frontvonalában dolgozó egészségügyi szakemberek munkáját dokumentáló projektjéért hazavihette a civil szolidaritási díjat, már egy litván PR-díjat is elnyert „Figyelmes fiatalok – cselekvőképes idősek” elnevezésű szociális projektjével, amely arra ösztönzi a fiatalokat, hogy tartsák tiszteletben a karanténszabályokat.
9. 250 pályázónk közül sokan nemcsak értékes helyi munkájukkal, de projektjeik ötletes elnevezésével is kitűntek. Egyes spanyol és szlovén pályázók különösen szellemes neveket találtak ki kezdeményezéseikhez. Ilyen például a #SoulFoodFighters, az Antirasszista kamra, A baj nem jár egyedül vagy a Hotel Korona, a Pingáld ki a falamat és az Utcánk kong, de szívünk zsong. (ll)