A Your Europe, Your Say! rendezvény előkészületeinek keretében a diákok Európa-szerte fogadják az EGSZB tagjait

Európai választások 2019

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjai február folyamán ellátogatnak harminchárom iskolába, hogy felkészítsék a diákokat a Your Europe Your Say! rendezvényre, az idén immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő brüsszeli ifjúsági plenáris ülésre, melynek jelmondata: „10 éves a YEYS: Szavazz a jövőre!” (#YEYSturns10: Vote for the future!)

A 16–18 éves tanulók március 21–22-én Brüsszelben lesznek, hogy megvitassák a közelgő európai választásokkal kapcsolatos nézeteiket, reményeiket és elvárásaikat az idén tizedszer megrendezett plenáris ülésen (#YEYSturns10). A résztvevők szavazni fognak három olyan javaslatról, amelyeket az Európai Parlament felhasznál majd az európai választásokkal kapcsolatos választási kampánya során.

Mindemellett a YEYS végleges jelentését az Európai Parlament az európai fiatalok nyilatkozatának tekinti arról, hogy milyen Európában szeretnének élni.

A kezdeményezésben részt vevő 33 iskolát elektronikus sorsolás útján választották ki a rekordnak számító 1038 jelentkező közül. A 28 uniós tagállam és öt tagjelölt ország (Albánia, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró, Szerbia és Törökország) képviseletében egy-egy iskola küldhet diákokat Brüsszelbe.

A rendezvény elnevezése: Your Europe, Your Say! (A te Európád, a te szavad!, YEYS), házigazdája pedig az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, a civil társadalom európai szintű szócsöve. Ez az EGSZB legfontosabb fiataloknak szóló programja.

További részletek a 2019-es YEYS programmal kapcsolatban a weboldalon találhatók. Itt megtekintheti a 2018-as YEYS-ről készült videót is. (ks/dgf)