Michel Barnier az EGSZB-nél: „A legrosszabb, amit Európa tehet, az, ha hallgat”

Az uniós brexit-tárgyalóküldöttség vezetője, Michel Barnier is részt vett az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 540. plenáris ülésén, hogy ismertesse az EU nézeteit a brexit-megállapodásról és a lehetséges jövőbeli forgatókönyvekről.

Luca Jahier EGSZB-elnök gratulált Barnier-nek a munkájához, és hangsúlyozta, hogy az EGSZB erősen elkötelezett a brit civil társadalom mellett: „Az EGSZB bármely forgatókönyvre készen áll, és meg fogja erősíteni a kapcsolatát brit kollégáival.”

Michel Barnier figyelmeztetett, hogy Európának fel kell készülnie a megállapodás nélküli brexitre. „Akármi is lesz ennek a kimenetele, a szervezett civil társadalom képviselőinek döntő szerepük lesz a polgárok tájékoztatásában” – mondta.

A „tartalékmegoldás”

Az EGSZB tagjai határozott álláspontot kértek az ún. „tartalékmegoldás” kapcsán, melyet voltak, akik a második legjobb megoldásnak tartottak Észak-Írország szempontjából – az első az, ha nem lépnek ki az EU-ból.

Barnier hangsúlyozta: az ő feladata az EU számára problémát jelentő kérdések megoldása. „Nem szeretnénk a tartalékmegoldáshoz folyamodni. Az olyan, mint a lakásbiztosítás: az ember fizeti, de reméli, hogy sosem lesz rá szüksége.” Az Egyesült Királyság akart kilépni az Unióból, és a brexit okozta Írország és Észak-Írország problémáit. A tartalékmegoldás a biztonságot igénylő polgárokról szól. Végezetül: Írország határa egyben a 27 tagállam és az egységes piac határa is. Ez tehát egy európai kérdés.

„A brexit nem teremt többletértéket – vonta le a következtetést Barnier – Ugyanakkor nem keverhetjük össze a brexit következményeit annak tanulságaival, ahogy a populizmust sem moshatjuk össze a közhangulattal. A legrosszabb az, ha hallgatunk. Szólaljunk meg és nyissunk vitát! Ha nem is értünk egyet, az a fontos, hogy mondjunk valamit, mert ha Európa hallgat, azt a populisták fel fogják használni ellene.” (sma)