Gyász a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapján: törjük meg a csendet!

Luca Jahier írása

A Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapjához közeledve nehéz higgadtnak maradnunk gyászunkban. A csendes emlékezés helyett, hiszen a legmélyebb gyász mindig magányban telik, leginkább az égbe kiáltani szeretnénk.

Miért nem halott már az antiszemitizmus, sem Európában, sem pedig az Egyesült Államokban? Miért szúrtak le és égettek el egy holokauszttúlélőt tavaly Franciaországban otthonában? Miért ölték meg és dobták le párizsi erkélyéről egy évvel korábban a nyugdíjas óvónőt, Sarah Halimit?

Párizs. Toulouse. Malmö. Koppenhága. Berlin, Brüsszel. Emberiességünkön az ártatlanok vére szárad. Valami, amiről azt gondoltuk, hogy lehetetlen, újra kísért minket.

A támadásoktól való félelem miatt németországi zsidóknak azt tanácsolják, hogy ne hordjanak többé kipát nyilvánosan. Francia zsidó iskolásokat figyelmeztetnek arra, hogy kerüljenek el egy antiszemitának számító helyi iskolát. Ehhez még hozzájön a temetők meggyalázása, a zsinagógákra és iskolákra festett horogkeresztek, és a zsidók „majmoknak és disznóknak” nevezése az Izrael-ellenes gyűléseken. Európa újra megmutatja csúf és embertelen arcát.

Évszázadokkal ezelőtt a zsidókat vallási kisebbségként üldözték. Az elmúlt évszázadban a zsidókat az állammal szembeni fenyegetésnek tekintették, és ezért a holokausztban ki akarták irtani őket. Manapság a zsidók főképpen a közel-keleti események miatt jelentenek célpontot, bár az antiszemitizmus egyéb formái a holokauszt tagadásában is lecsapódnak.

Sok zsidóra kezd most olyan emberek haragja zúdulni, akik frusztráltnak, tehetetlennek és erejüktől megfosztottnak érzik magukat. Európában egyre fogyóban van a zsidó lakosság. Az uniós adatok szerint számuk a 2009. évi 1,12 millióról 2017-re 1,08 millióra csökkent. Franciaország zsidó népessége, amely a legnagyobb az EU-ban, a 2002. évi 500 000 főről 2017-ben 456 000 főre csökkent. A zsidók Európának a gyűlőlet-bűncselekmények miatt fordítanak hátat.

Az európai zsidók majd egyharmada kerüli a rendezvényeket vagy a zsidó emlékhelyek látogatását, mivel nem érzik magukat biztonságban. Egy az Európai Bizottság által múlt decemberben közétett felmérés szerint 10 európai zsidóból 9 gondolja úgy, hogy az elmúlt öt évben nőtt az antiszemitizmus.

Az európai zsidók 96%-ának otthont adó 12 országban – Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban – végzett felmérésben részt vevő 16 300 válaszadó 89%-a szerint az antiszemitizmus az interneten és közösségi hálózatokon a legsúlyosabb és leginkább problematikus.

Nem engedhetjük, hogy a gyűlölet visszaköltözzön közénk. Küzdenünk kell a gyűlölet-bűncselekmények, valamint a zsidók és a kisebbségek ellen irányuló ellenséges és erőszakos magatartás ellen. Ha uniós tagállamokként vagy a nemzetközi közösség tagjaiként nem cselekszünk haladéktalanul, az a veszély fenyeget, hogy visszatérnek a múlt rémtettei, és megmérgezik társadalmainkat.

Ahogyan az köztudott, mindössze három nappal azelőtt, hogy Pawel Adamowiczot meggyilkolták Gdańskban, a televízió főműsoridőben egy antiszemita szatirikus adást sugárzott. A szatirikus műsorban a jótékonysági szervezetet, amely Pawel Adamowiczot meghívta arra a rendezvényre, ahol megölték, úgy ábrázolták, mint egy titkos hatalmak által irányított csoportot.

Pawel Adamowicz a kisebbségi jogok rendíthetetlen védelmezője volt egy, a gyűlölet-bűncselekmények növekvő száma jellemezte időszakban. Liberálisként szenvedélyesen bírálta a hatalmon lévő konzervatív párt bevándorlóellenes politikáját is. Meggyilkolása figyelmeztet arra, hogy véget kell vetnünk a gyűlöletbeszédnek, ha nem akarunk maguk is a gyűlölet áldozatává válni.

A holokauszt és a náci rémtettek áldozataira való emlékezés ma fontosabb, mint valaha. A holokauszt az európai történelem meghatározó öröksége, és a soára való emlékezés az antiszemitizmus elleni harc fontos eszköze.

Néhány történész szerint egy kritikus, európai emlékezéskultúrára van szükség az egyes nemzeti emlékezéskultúrák helyett. Ha nem emlékezünk együtt, európaiként, akkor azt kockáztatjuk, hogy újra elkövetjük a múlt hibáit.

Minél többet várunk a gyűlöletbeszéd betiltásával, és minél tovább halogatjuk a múltunkkal való szembenézést, annál nehezebb lesz egy valódi, új, kollektív európai emlékezetet formálnunk, és egy olyan új identitást kovácsolnunk, amely a sokféleségen, egy közös történelemfelfogáson, az összetartozás érzésén és végső soron egy közös sorson alapul.

Ahogyan Primo Levi, az „Ember ez?” című könyv és a posztumusz megjelent „L'asimmetria e la vita” című esszégyűjtemény szerzője utolsó könyvében írta: „Ez megtörtént és ezért megtörténhet újra”.