Nők hattyúk szárnyán

A díjjal járó pénzt arra használjuk, hogy még több szárnyaszegett nő végre szárnyalhasson – mondta Martha Dudzinski, a SWANS (hattyúk) elnevezésű szervezet képviselője, amely tehetséges, de hátrányos helyzetű nőket támogat abban, hogy színvonalas oktatáshoz jussanak és így munkájukban nagyobb eséllyel kibontakozhassanak.

EGSZB info: Mit jelent ez a díj Önnek és szervezetének?

SWANS: Az, hogy munkánkat egy ilyen jó hírű díjra, az EGSZB civil társadalmi díjára érdemesítették, valamennyi, bevándorló családból származó nő számára borzasztóan sokat jelent, de különösen azok számára, akik részt vesznek a szemináriumainkon, mert úgy érezhetik, hogy támogatják őket és elismerik az értéküket, és választott útjuk folytatására bátorítja őket.

Milyen tanácsot adna más szervezeteknek, miként érhetnek el eredményeket az ilyenfajta tevékenységek és programok terén?

Ha valaki tenni akar a civil társadalomért, a siker kulcsa a valódi elszántság és motiváció. Mélyen hinnie kell az ügyben, amit támogat, hiszen például a magánszektorral ellentétben itt más motivációra, például pénzre nem számíthat. Ha valaki őszintén elkötelezett az ügy iránt, akkor lelkesedése másokra is átragad, és ez segít a célok megvalósításában.

Hogyan használják fel a díjjal járó pénzt arra, hogy még jobban segítsenek a közösségnek?

A pénzjutalomnak köszönhetően újabb szemináriumokat, sőt, akár egy nagyobb kapcsolatépítő rendezvényt is szervezhetünk a közösségünkben élő fiatal nőknek, hogy összeismerkedhessenek és tapasztalatokat cserélhessenek.

A migránsok integrációját segítő szervezetként, ha tehetnék, milyen jogszabályt léptetnének életbe uniós szinten?

Számos tudományos tanulmány igazolja, hogy a munkaerőpiacon ma egyértelműen előnyt élveznek a fehér férfiak a nőkkel, a színesbőrűekkel és más kisebbségekkel szemben. Ha változtatni szeretnénk ezen a helyzeten és egyenlő esélyeket szeretnénk teremteni, jogi intézkedésekkel ideiglenesen támogatni lehetne ezt a folyamatot. „Vakon” végzett felvételi eljárásokkal és kvótákkal rá lehetne bírni a munkaadókat, hogy a valóban a legalkalmasabb jelöltet igyekezzenek kiválasztani; megtanulnának maguk is vonzóvá válni és megnyerni a különböző hátterű alkalmazottakat, akiket mindeddig figyelmen kívül hagytak. Az ilyen intézkedések, akárcsak a pozitív diszkrimináció esetében azonban mindig felmerül a legitimáció kérdése, mert ki akarná, hogy képesítései felett szemet hunyva „díszmigránsnak” vagy „kvótanőnek” tartsák? De azt a mentalitást, mely szerint a kisebbségek képzetlenek, csak akkor tudjuk száműzni, ha elismerjük, hogy a munkaerőpiacon ma elsősorban nem a képzettség számít, hanem a fehér férfiak dominálta, bevett struktúrák újratermelése. Minél előbb határozzák el a munkaadók, hogy felülemelkednek tudat alatti elfogultságukon, annál előbb kezdhet mindenki hinni abban, hogy megéri keményen dolgozni és képesítést szerezni.